language

Személyek:

Bige László highlight_off

Kulcsszavak:

összeférhetetlenség highlight_off

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Önkényes szövetkezések: a nagyurak maguk között osztják fel az országot

Egy év alatt hétszázezer hektárra, hárommegyényi agrárterületre akarja rátenni a kezét Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc a gazdák együttműködésének, integrációjának erőltetésével. Ha nem megy szép szóval, a kormány majd úgy szabja meg a támogatások feltételeit, hogy menjen a dolog.

A bezárás előtti napon a katasztrófavédelem nem említette, hogy gond van Bige László gyárával

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltsége 2019. május 30-án számolt be az előző évi tevékenységéről a városi közgyűlésnek. A katasztrófavédelem képviselője akkor azt mondta, minden rendben van a kirendeltség területén működő vegyi üzemekkel, másnap azonban bezárták Bige László gyárát.

Törvénysértő ellenőrzést tartott a katasztrófavédelem Bige László gyárában

A tavaly őszi, rendőrséggel közös razzia után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság idén május végén szabálytalanságokra hivatkozva felfüggesztette a Bige Holding működési engedélyét. Közben viszont a szolnok megyei katasztrófavédelemnek érvényes szerződése volt a gyárral, aminek tűzátjelző-szolgáltatást végzett térítés ellenében. A jogszabályok szerint ezért a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak összeférhetetlenséget kellett volna jelentenie maga ellen az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál.
Találatok: [3]  Oldalak:   1