language

Intézmények:

Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. highlight_off

Személyek:

Oszkó Péter highlight_off

Oszkó Péter

Oszkó Péter (Budapest, 1973. március 22. –) magyar üzletember, kockázatitőke-befektető, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Ez lett a Fidesz elszámoltatásából: 51 kiemelt ügy, 300 fős érintetti lista

Eltelt két év a kormányzásból, íme a Fidesz által beígért elszámoltatás mérlege: eddig 51 jelentősebb témában született gyanúsítás, vádemelés, illetve első- vagy másodfokú ítélet. A háromszáz fős érintetti listán Gyurcsány Ferenc, négy volt miniszter és hat exállamtitkár neve szerepel.

Budai Gyula elszámoltatási mérleget vont

Összesen 1216 bejelentés, 32 kiemelt vizsgálat, 38 büntetőfeljelentés, egy vádemelés, százmilliárdos költségmegtakarítás – ez a mérlege eddig Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak és hivatalának. Szerinte sikeres és eredményes az elszámoltatás.

Hiányos állami vagyongazdálkodás

Érdemben nem javult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tevékenysége, pedig tavaly minden idők leglesújtóbb kritikáját kapta az Állami Számvevőszéktől. Tegnap kiderült, 2009-ben is koncepciótlanul és átláthatatlanul kezelték az állami vagyont.

Az ÁSZ nem vizsgálja a pénzügyminiszterek büntetőjogi felelősségét

Csalatkoztak azok, akik az Állami Számvevőszék elnökének tegnapi tévés nyilatkozatai alapján azt várták, hogy az ÁSZ ezúttal miniszterek felelősségét is felveti a költségvetés és a vagyongazdálkodás vizsgálatáról készült jelentésben.
Találatok: [4]  Oldalak:   1