language

Kulcsszavak:

közigazgatás hallgatása highlight_off
pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Hadházy Ákos szelfije kellett, hogy kiderüljön, amit évek óta hiába kérdeztünk

Végre kiderült, amit 2018 óta hiába próbáltunk megtudni a be nem fejezett, közel 800 millió forintos uniós támogatásból épült villánykövesdi hotelről. Bár az Átlátszó megkereséseire korábban senki nem reagált, most a területfejlesztési minisztérium elárulta, hogy a feltárt szabálytalanságok miatt az irányító hatóság elállt a projekttől, a támogatási összeget pedig visszakövetelik. Mindehhez csak az kellett, hogy Hadházy Ákos szelfizzen egyet az épületnél.

Felcsút könnyedén kapott 1,5 milliárdot a csónakázótóra, de a részletek nehezen derültek ki

A Kisfaludy-program keretében az állam 2020-ban nagyjából 200 milliárd forint közpénzt osztott szét turisztikai fejlesztésekre a Covid által sújtott szektor megsegítésére. A támogatásoknak – szokás szerint – főként kormányközeli szereplők örülhettek. A pályázati feltételek és döntési mechanizmusok azonban átláthatatlanok voltak, ezért a Transparency International Magyarország pert indított néhány közismert támogatás részleteiért. A szervezet a legfelsőbb bírói szerv előtt is megnyerte a pereket, ám a támogatásokat osztó állami cég ennek ellenére is csak hiányos adatokat adott ki. Azokat is rendkívül szívatósan: több külön e-mailben, sok ezer, oldalanként beszkennelt pdf-ben, egyesével jelszóval védve és külön linkeken elérhetően, de azokról csak egyetlen alkalommal és csupán pár napig letölthetően, nagyrészt kifeketézve. A Transparency emiatt feljelentést tett, és a rendőrség nyomoz közérdekű adattal való visszaélés miatt. Mi pedig mutatjuk, ami kiolvasható a papírokból – elsőként a híres felcsúti tó támogatásával kapcsolatban.

A Schadl-dosszié: Völner volt Schadl meghosszabbított keze, ami más politikusok felé is elért – de kik ők?

Országgyűlési képviselők és miniszterek nevei is felbukkannak a Schadl-ügy irataiban, ám hogy pontosan ki és hogyan kapcsolódik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnökéhez, azt jelenleg még nehéz megállapítani. Mindenesetre összeszedtük, kik is ezek a politikusok, és a nevük milyen kontextusban merült fel.

Felmerült a nevük a Schadl-ügy tanúvallomásaiban, négy fideszes ellen kért vagyonosodási eljárást a Párbeszéd

Az Igazságügyi Minisztérium több alkalmazottja is azt állította, hogy befolyásolhatták a végrehajtói helyek kiválasztását.

Az igazságügyi apparátus szemlesütve hajtotta végre Schadl és Völner akaratát

Noha a Schadl-botrány politikai főszereplője Völner Pál egykori államtitkár, a végrehajtók jogellenes kiválasztásához az igazságügyi tárca közép- és felső vezetése is asszisztált – ez derül ki a HVG birtokába került tanúvallomásokból. A minisztérium dolgozói – ha közben netán kellemetlenül is érezték magukat – minden utasítást teljesítettek, ami felülről érkezett, így nyerhettek végrehajtói kinevezést Schadl György engedelmes lekötelezettjei.

Mi akaszthatta ki az OLAF-ot az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projektekben?

November 22-én adta ki elmarasztaló jelentését az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) egy magyarországi regionális hulladékkezelési projekt uniós támogatásaival kapcsolatban. Az OLAF sem a pályázatokat, sem a projektgazdát nem nevesítette és érdeklődésünkre sem árulta el. Ugyanakkor a közleményükben leírt részletek és korábbi ismereteink alapján arra következtettünk, hogy az észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekteket vizsgálta és találta szabályellenesnek a hivatal. Kérdésünkre az észak-balatoni rendszert működtető szervezet megerősítette, hogy valóban most vizsgálta őket az OLAF, ugyanakkor a közleményben leírtak jogosságát tagadják. Arra a kérdésünkre, hogy honnan teremtenék elő a több mint 4 milliárd forintot, ha tényleg vissza kell majd fizetni az Uniónak, nem kaptunk választ.

600 millióért reklámozta volna magát az állami hadiipari cég, de visszavonulót fújt

Eredménytelen lett a magyar védelmi ipari termékek és szolgáltatások reklámozására, valamint a rendezvényszervezésre kiírt tender, miután a kiíró Haditechnikai Kereskedelmi Ügynökség Kft. a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált. A megbízás időtartama 36 hónap, a keretösszeg pedig több mint félmilliárd forint lett volna. Az európai turné így egyelőre elmaradhat, pedig az állami tulajdonú cégre ráfért volna a promóció. A megbízás visszavonása annak fényében érdekes, hogy az állam éppen a honvédelmi célok teljesítése (és a rezsicsökkentés megvédése) érdekében halaszt el más beruházásokat több ezer milliárd forint értékben.

Saját szabályainak sem felel meg a Földkezelő Alap?

Hónapok óta ül az állam azon a 15 millió forinton, amit biztosítékként fizettek be gazdálkodók, akik a mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. művelésében levő összesen 3000 hektárnyi földhaszonbérletre pályáztak. De nemcsak ennek az egyelőre egységes kezelésben lévő háromezer hektárnak a sorsa bizonytalan, hanem az NFA saját adatai szerint még további közel 47 ezer hektáré. Egyes pályázók közel egy éve várnak döntésre.
Találatok: [8]  Oldalak:   1