language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Páva Zoltán highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Formálódik a baloldal kampányközpontja a jövő évi országgyűlési választásokra

Újabb nyomokra bukkant a Magyar Nemzet a Gyurcsány–Bajnai-adatbizniszben. Ahogy arról lapunk szerdai száma beszámolt, a két volt miniszterelnök emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek. Ennek érdekében külföldi cégeket is létrehoztak, az egyikben pedig a Soros-hálózat egy ismert adatguruja is feltűnt. Az adatbiznisz feltérképezése során három észt vállalkozást találtunk, amelyek közül az egyik már az EP-választások és az önkormányzati választások negyedévében is száz-száz milliós bevételt termelt. A DK mellett a miskolci ellenzék révén is választópolgárok adatai kerültek ez utóbbi céghez.

Tovább kérdez a Fidesz a kabinettől

Jelenlegi munkahelyének adott tanácsokat közel ötmillió forintért Páva Zoltán MSZP-s képviselő fia a Medich-Technik Bt. beltagjaként. Kiderült ugyanis, hogy ifjabb Páva a Miniszterelnöki Hivatalnál dolgozik.

A miniszterek vallottak a pénzszórásról

Páva Zoltán MSZP-s képviselő, Komló polgármestere. Fizetése mellett költségtérítésre is igényt tarthat, ám mindez nem volt elég: négy és fél hónapig családi vállalkozása a kancelláriát látta el tanácsaival ötmillió forintért.
Találatok: [9]  Oldalak:   1