language

Helyek:

Budapest highlight_off

Kulcsszavak:

pénzmosás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Több milliárd forintot mosott tisztára egy Magyarországon működő bűnszervezet

Felszámolt egy Magyarországon működő, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet a rendőrség. Az ügyben 44 gyanúsított van, 407 bankszámlát zároltak és 678 millió forint készpénzt foglaltak le – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Csaltak a vámon, csaltak az áfán, pénzfutárokkal szelték át Európát, most Budapesten emeltek vádat ellenük

Egy az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben indított eljárást a Fővárosi Főügyészség. Két bűnbanda játszott össze, kínai termékek importjával ügyeskedtek.

Az óriási számlagyár miatt állami és neres cégeknél volt házkutatás, ismert MSZP-s politikusok is belekeveredtek

Ha megnézzük a számlagyár működését, általában a láncban részt vevő cégek (Nada-Szoft, VFL, Wind-IT, Environment, Run-It, Top-Hygiene) teljesen értelmetlenül áramoltattak körbe százmilliós összegeket, de persze nem ők az érdekesek, hanem mindig az egy-egy ponton bekapcsolódó komoly cég is, amelyek között sok állami cég is van, illetve pár nagyon ismert magáncég. Ráadásul ezek akár százmilliós tételeket is befogadtak, ilyen az Antenna Hungária, a T-Systems, a 4iG, Hungaro Digitel,a Sys IT és a SIS Parking.

Most mellényúlt a Fidesz, mert a Vizoviczki mindent tud

„Ha Vizoviczkit ellökik az asztaltól, nemcsak vádaskodni fog, hanem ha akarja, magával rántja az egész asztalterítőt is.””

Hunvald-per: elítélték az ügyészségi koronatanút

A Kúrián folytatódik kedden a Hunvald-per, amelyben az ügyészség koronatanúja egy olyan ember, akinek szavahihetősége megkérdőjelezhető, és akit nemrég csalásért jogerősen elítéltek egy más ügyben - derítette ki a Népszava.

Egy keresztapa sem úszhatja meg

Hatékony humán hírszerzés nélkül nem lehet komoly sikereket elérni a szervezett bűnözéssel szemben – állítja Bucsek Gábor ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője. Persze ma még nem tudni, lesznek-e olyan besúgók, akik a Vizoviczki-ügy fényében szóba állnak az NNI önálló felderítő főosztályba tömörített hírszerzőivel. Igaz, még azt sem tudni, a két letartóztatott főrendőr mekkora kárt okozott az NNI-nek.

Fideszes politikus is vádlott a Hunvald-ügyben

Hunvald György egykori szocialista polgármester után Lipcsey György, Tiszaújváros fideszes önkormányzati képviselője is börtönbe kerülhet az erzsébetvárosi ingatlanügyben.

Zárolták a volt SZDSZ-es nyaralóját

Zár alá helyezte az elsőfokú bíróság a bűnszervezetben elkövetett ingatlancsalásokkal és hivatali vesztegetéssel vádolt Gál György két, a Vir szigeten található nyaralóját és családtagjai hat életbiztosítását is, mivel azok megszerzése a vád szerint bűncselekményből származik.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>