Új szentendrei üzletközpont építésére adott be környezetvédelmi engedélyezési kérelmet a Dunakanyar Kereskedelmi Park Kft., amelynek többségi tulajdonosai milliárdos egészségügyi vállalkozásokban érdekeltek.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy orvos és egy betegápoló ellen, mert az orvos vesztegetési pénzért cserében vett fel, illetve tartott benn a kórházi osztályon betegként olyan embereket, akiket a betegszállító közvetített felé, olvasható az ügyészség honlapján.
Most még havonta 82,5 milliót költ az állam a gépek tárolásáért, de hamarosan egy állami tulajdonú raktárba viszik őket, ahol a teljes egészségügyi stratégiai készletet is tárolják majd.
Tovább erősödik a Cecz Közép-európai Kft.-nek, illetve a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztérium volt államtitkárának, Gazsó Balázsnak a kapcsolata.
Terebélyes cégháló jórészt névtelen tagjai ügyködtek csaknem egy évtizeden át, hogy Tiborcz István BDPST Groupjának a neve alatt novemberben megnyílhasson a luxusban is kivételes Hotel Dorothea. A sameszok, akik adták-vették Tiborcznak az ingatlanokat, maguk is vagyonosok lettek.
Márciusban még csak társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Belügyminisztérium a honlapján, májusban az Országgyűlés megszavazta, most pedig már a törvénymódosítások is megjelentek az Egészségügyi Közlönyben az újabb vagyonjuttatások bizonyos egyetemi alapítványoknak. Ennek értelmében három modellváltó egyetem hat állami kórháznak, valamint azok ingatlanjainak lett az új fenntartója 2023. július 1-jétől. No és két, egymás mellett fekvő ingatlannak is lett gazdája.