language

Akták:

A MOL hulladékkoncessziója highlight_off

Személyek:

Pintér Sándor highlight_off

A MOL hulladékkoncessziója

A MOL hulladékkoncessziója

2021. augusztus 8-án a Nemzeti Koncessziós Iroda meghirdette a magyarországi hulladékgazdálkodásra vonatkozó, 35 évre szóló koncessziós pályázatot, 12 munkanapos jelentkezési határidővel. A koncessziót a MOL (Magyar Olaj- és Gázipari) Nyrt. nyerte meg, így 2023. július 1-től a MOL és leányvállalata, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. végzi a hulladékkezelést a 35 éves szerződés keretében. A MOHU feladata többek közt a hazai háztartások és gazdálkodó szervezetek évi közel 5 millió tonna hulladékának begyűjtése, és az uniós célok eléréséhez szükséges előkezelési és kezelési műveletek megszervezése.

A koncessziós szerződést megelőzően a hulladékok kezelése az önkormányzatok feladata volt, az addig működő cégek alvállalkozóként folytathatják a tevékenységüket. Ehhez azonban meg kellett felelniük a pályázati feltételeknek, amelyet több kritika is ért a szakma képviselői részéről. Több szakmai szervezet szerint nehéz volt a rendelkezésre álló információk alapján a pályázatot elkészíteni, a kiírási követelményeknek megfelelni. 

Habár a szerződés megkötése után módosították a vonatkozó törvényeket, a MOL úgy nyerte meg a pályázatot, hogy nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel. A bevezetett hulladékkezelési rendszer európai viszonylatban is az egyik legköltségesebb. A hulladékgazdálkodási koncesszió jogosultságát az Európai Bizottság is vizsgálja, mivel az a koncesszió időtartama alatt elzárja a piacot a szabad verseny elől. 


Fotó: MTI

Pintér Sándor

Pintér Sándor (Budapest, 1948. július 3. –) magyar nyugállományú rendőr vezérezredes, jogász, politikus. 1991–1996 között országos rendőrfőkapitány, 1998-2002 között, valamint 2010-től belügyminiszter. 2018-tól nemzetbiztonságért felelős miniszterelnök-helyettes. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 5. legbefolyásosabb személye.

Pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett, először segédnyomozó volt Zuglóban. Közben járt a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára és a Rendőrtiszti Főiskolára is. 1978-ban diplomázott a főiskolán. 1986-ban jogi diplomát is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.


1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitányává nevezték ki. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, amely tisztséget öt éven keresztül viselt. A több bűncselekménnyel vádolt Zemplényi György 1996-os hazahozatala kapcsán közokirat-hamisítással vádolták meg, de a Fővárosi Bíróság 1999 januárjában jogerősen felmentette.

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított, majd 1997-ben az OTP Bank Nyrt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett. 1998-ban Orbán Viktor akkori miniszterelnök meghívta új kormányába belügyminiszternek, ekkor az OTP-ben betöltött tisztségeiről lemondott. Belügyminiszteri pozícióját a ciklus 2002-es befejeztéig viselte. 2002-ben visszatért a gazdasági életbe, különböző más őrző-védő cégekben rendelkezett 2010-ig jelentősebb tulajdoni hányaddal, valamint egy gazdasági tanácsadó kft. és egy utazási iroda ügyvezető igazgatója, illetve tulajdonosa volt. 2004-ben ismét az OTP Bank Nyrt. igazgatóságának lett tagja. 2010-ben a második Orbán-kormányba ismét a 2006-ban megszüntetett belügyminiszteri tisztségre jelölték. Előtte eladta összes gazdasági érdekeltségét. 2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is. (Wikipédia)

A 2022-ben megalakuló ötödik Orbán-kormányban a Pintér vezette Belügyminisztérium irányítása alá került az egészségügy és a köznevelés is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A NER rárepült a hulladékbizniszre

A Mol Nyrt., Mészáros Lőrinc és Pintér Sándor bizalmi köre is vásárolt mostanában hulladékos cégeket. Pedig az elmúlt fél évben nem sok minden történt a 35 éves hulladékkoncesszió és az ezzel járó nagy központosítás ügyében. A Mol Nyrt. szeretné konszolidálni a piacot, de a különböző hulladékáramokban (vas, papír, műanyag, bio, gumi, üveg) lehetnek majd kiemelt partnerei is, talán ezért is indult meg már most a tülekedés.
Találatok: [1]  Oldalak:   1