language

Akták:

MET-ügy highlight_off

Kulcsszavak:

protekció highlight_off

MET-ügy

MET-ügy

2011-ben megszűnt az egyszerre hőt és áramot is előállító erőművek támogatása. Az áremelkedés elkerülése végett a kormány a biztonsági gáztartalékból 585 millió köbmétert szabadított fel, ami lehetővé tette ugyan az árak alacsonyan tartását, de a hiányt pótolni kellett. A kormány rendeletet hozott arról, hogy hiánypótlás céljából ingyen igénybevehető a Magyarországot Ausztriával összekötő gázvezeték, a HAG (normális esetben - az EU előírásainak megfelelően - a vezeték használatáért a gázkereskedők árverésen versengenek egymással). 2011-ben Németh Lászlóné fejlesztési miniszter írta alá a rendeletet, amely szerint az 585 millió köbméteres hiány pótlására aukció nélkül egy éven át 2,9 milliárd köbméter gáz érkezhet Magyarországra a HAG-on keresztül. A behozatalra felhatalmazott két cég az MVM gázkereskedelmi cége (MVMP) illetve az E.on volt, utóbbi gázüzletágát 2013-ban a magyar kormány felvásárolta, így azóta az MVMP az egyedüli kedvezményezett. A rendelet hatálya ugyan 2012-ben lejárt, de azóta is minden évben egy évvel meghosszabbításra kerül.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor


A MET szerepe a következő: a cég egy leányvállalata nyugaton megvásárolja a gázt, amely olcsóbb, mint az, amelyik Oroszországból érkezik hozzánk. Ezt az osztrák-magyar határon eladja az MVMP-nek, amely ingyen áthozza Magyarországra, majd minimális felárral visszaadja a MET-nek, amely azután szabadon értékesítheti az olcsó gázt. Az állam tehát a saját kárára hozott helyzetbe egy piaci szereplőt, amelynek ráadásul a tulajdonosi háttere nehezen átlátható: a MET 50%-ban a WISD Holding tulajdona, amely mögött bonyolult offshore cégháló áll. Ezen cégekben többek közt a Videoton-tulajdonos Garancsi István és különböző orosz vállalkozók is érdekeltek lehetnek. Feltehetően a MET-ügy eredménye, hogy az energiaszabályozás miatt 2015 márciusában az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Szentendrén irodaparkot építenének a Duna-partra a kaszinó helyére, helyi civilek tiltakoznak

Irodaházakat, a jelenlegi elgondolások szerint kettőt is építene a szentendrei Duna-partra, az úgynevezett Postás strand szomszédságába az energiakereskedő CYEB Kft., az önkormányzat egyetértése és a helyi civilek tiltakozása mellett. Kerestük a fideszes hátszelet, meg is találtuk. Videóriport.

Az energiaszabályozás miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság

Több uniós ország mellett Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, mert úgy véli, hogy energiaszabályozása nem felel meg az uniós jognak. Erről Anna-Kaisa Itkonen klíma- és energiapolitikáért felelős szóvivő tájékoztatta az MTI-t.

Offshore cégeknél landoltak a rezsimilliárdok

A távhősök támogatásának árnyékában offshore cégeket juttatott olcsó gázhoz az állami MVM kereskedőcége, a szálak kajmán-szigeteki, ciprusi, svájci cégekhez vezetnek. Hogy levigye az árakat, a kormány rátenyerelt a nyugati irányból érkező olcsó gázforrásra, azt ígérve, hogy abból majd közintézményeket, megszorult távhőtermelőket segít.
Találatok: [3]  Oldalak:   1