language

Személyek:

Nyéki Zoltán highlight_off
Rogán Antal highlight_off

Rogán Antal

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) pénzügyi és elméleti közgazdaságtan szakán 1995-ben szerzett diplomát. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára és demonstrátora, valamint az egyetem pénzügyi tanszékének óraadó tanára, továbbá a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt.

A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, aminek 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-2003 májusa között már a Fidesz alelnökeként tevékenykedett.

Önkormányzati szerepvállalása 2002-ben kezdődött, amikor Budapest V. kerületének önkormányzati képviselőjévé, 2003-ban pedig Belváros-Lipótváros választókerületi elnökévé választották. 2006 és 2014 között polgármesterként dolgozott.

1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2007, illetve 2010-2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.

Törvényi változások miatt, 2014-től összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Az a cég kezdheti a lakáslottót, amelyikre Rogán írta a törvény

Kiadta az első "Nemzeti Otthonteremtési Közösség" (NOK) - vagy ahogy a sajtó elnevezte, a nemzeti lakáslottó - szervezésére szóló engedélyt a Magyar Nemzeti Bank, írja azenpenzem.hu. Ha nem emlékezne, a lakáslottó Rogán Antal ötlete volt arra, hogy a CSOK mellett hogyan lehetne felpörgetni az építőipart. Ahogy arról korábban írtunk, ezeknek a közösségeknek a lényege, hogy azok, akik új lakásokat akarnak venni, ilyen otthonteremtési közösségekbe tömörülhetnek, amikbe a tagok 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy aztán a közös pénzből egy-egy tag lakást tudjon vásárolni.

Tényleg két cégre írt törvényt Rogán Antal

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény, amit még Rogán Antal adott be, és ami egy nap alatt át is ment a parlamenten. Ahogy arról korábban írtunk, ezeknek a közösségeknek a lényege, hogy azok, akik új lakásokat akarnak venni, ilyen otthonteremtéri közösségekbe tömörülhetnek, amikbe a tagok 10-15 évig összedobják a pénzüket, hogy aztán a közös pénzből egy-egy tag lakást tudjon vásárolni.

MEGSZÓLALT A CÉGVEZETŐ, AKIT HELYZETBE HOZOTT ROGÁN

A kormány legújabb lakásépítés-ösztönző módjának, a nemzeti otthonteremtési közösségeknek (nok) a vezetésére gyakorlatilag kizárólag Nyéki Zoltán cégcsoportjának szakemberei lesznek jogosultak. A Carion vezérigazgatója, aki egyben kisebbségi tulajdonos is, kérdésünkre azt mondta: nem tervezik részvénycsomagjuk értékesítését. A Carion azért került kitüntetett szerepbe, mert egyedüliként maradtak a piacon jogszerűen működő fogyasztói csoportként. Ezzel kapcsolatban meglepő válaszokat kaptunk a fogyasztóvédelmi hatóságtól és a versenyhivataltól is.
Találatok: [3]  Oldalak:   1