language

Lapok:

Intézmények:

Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft. highlight_off

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Börtöntől félnek az állami cégvezérek

Hűtlen kezelés, törvénytelen szerződések, tiltott állami támogatás árnya lebeg a sávolyi motorpálya-beruházás felett. Az ügyben érintett állami cégek kifarolnának az ügyletből, de a Magyar Fejlesztési Bankot és a Magyar Turizmus Zrt-t is kormányhatározat kötelezi a részvételre.

Aranyárban épülne a sávolyi pálya

Az M7-es kőröshegyi viaduktos szakaszát leszámítva egyetlen magyar autópálya kilométere sem került annyiba, mint amennyiért a sávolyi Balatonring egy kilométerét építtetné a Sedesa, kétharmadrészt állami hitelből.

Mire fizet az állam 35 milliárdot?

Se becslések, se vizsgálatok nincsenek azzal kapcsolatban, miért lesz jó Magyarországnak, ha Sávolyon épül egy motorpálya. Az állam úgy készül kifizetni 35 milliárd forintot, hogy az eddig sokszor hatástanulmányként hivatkozott KPMG-vizsgálat valójában csak a nem túl fényes bizonyítványa egy állami hitelre ácsingózó beruházó üzleti tervének.

Varga István: Lehet az idén MotoGP futam

Március első napjaiban alá kell írni a sávolyi motorpálya finanszírozásához szükséges hitelszerződést ahhoz, hogy az építkezést be lehessen fejezni augusztus 31-ig, és még az idén MotoGP-futamot lehessen rendezni Sávolyon - mondta az Indexnek telefoninterjúban Varga István.

Kockázatokat lát a KPMG Sávolyon

Még úgyis bizonytalannak ítélte a sávolyi Balatonring üzleti tervét a KPMG, hogy a pálya mentesül a legfőbb attrakció, a MotoGP futam évente közel 1,5 milliárd forintos jogdíjának fizetése alól. Azt ugyanis az állam fizeti.

Nem nyilvános a sávolyi tanulmány

Az MFB hozzájárul ahhoz, hogy a sávolyi motorversenypálya-projekt dokumentációjával kapcsolatos hatástanulmányt nyilvánosságra hozza akár a Sávoly Motorcentrum Fejlesztő Kft., akár a KPMG Tanácsadó Kft. - közölte az állami bank.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>