language

Intézmények:

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány highlight_off

Személyek:

Schmidt Mária highlight_off

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

A Kék Bolygó Alapítványt Áder János korábbi köztársasági elnök alapította 2016-ban. Az alapítványt Áder távozása előtt közérdekű vagyonkezelő alapítványnak minősítették, és azóta jelentős összegekkel támogatják a költségvetésből: többek között egy 10 milliárd forintos tőkealap alaptőkéjét. A kuratóriumban volt és jelenlegi politikusok (Áder mellett Martonyi János, Csepreghy Nándor, Lázár János) foglalnak helyet. Kritikusaik szerint a kormányhoz erősen kötődő alapítvány a kormány nem igazán markáns, az ipar igényeinek alárendelt zöldpolitikájával teljes összhangban, a létező zöld civil szférától elkülönülve "zöldre festést" valósít meg, miközben a politikai klientúra számára bevételi forrást biztosít.

Schmidt Mária

Schmidt Mária (Budapest, 1953. október 10.–) kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. A XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet főigazgatója. Ungár Péter LMP-s politikus édesanyja. 2018-ban és 2019-ben a Forbes őt választotta a 2. legbefolyásosabb magyar nőnek, 2019-ben a 22. leggazdagabb személy. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend: