language

Akták:

Felcsúti kisvasút highlight_off

Kulcsszavak:

Felcsúti kisvasút

Felcsúti kisvasút

A Népszabadság 2012 nyarán írta meg először, hogy vasutat kaphat Orbán Viktor miniszterelnök szülőfaluja: a Bicske és Székesfehérvár közti elhagyott sínek egy szakaszán nosztalgiavonat közlekedhet. A miniszterelnök alapította és Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere vezetésében álló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 2013-ban már kiemelt fejlesztési státuszt és 600 millió forint elszámolható uniós forrású közkiadási keretösszeget is kapott.

A magabiztos tervek akár napi 7,5 ezer utassal számolnak, ami szembetűnő, hiszen a budapesti Gyermekvasút legforgalmasabb hónapjaiban is csupán napi másfélezer utassal büszkélkedhet. A kivitelezést egyetlen pályázóként az ötletgazda Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nyerte meg 2015 elején, az építkezés meg is kezdődött, ám a tervezett átadás fél évet csúszott 2016 tavaszára. Már az átadás előtt Orbán Viktor kijelentései alapján felröppent a hír, hogy akár Bicskén át Lovasberényig is meghosszabbíthatják a vonalat.

2017. szeptemberében az Átlátszó hozzájutott a projekt dokumentumaihoz. Ezekből kiderült, a projekttanulmány évi 10.000 utassal kalkulált, ami a március elejétől október végéig tartó nyolc hónapos üzemeltetési időszakban nagyjából napi 41 utast jelent. Az utasforgalmi adatok alapján ezt bőven teljesíti a felcsúti kisvasút, amin 2016-ban 30.219, 2017 június végéig pedig 18.314 fő utazott. A tervben évi kb. 1,5 millió forint veszteséget is kalkuláltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Öt év alatt hat Pancho Arénát építhettek volna Felcsúton

A tao-támogatásnál is megdöbbentőbb, hogy a FUNA milyen mértékben vonzza a gazdasági szervezetektől érkező adományokat. A közhasznúsági beszámolók alapján 2011-2015 között különböző ismeretlen jótevők összesen 10 974 644 000 forintot adományoztak az alapítványnak.

Mészáros Lőrinc tovább hasít

Az év első felében sem tétlenkedett az ország talán legsikeresebb gázszerelője, Mészáros Lőrinc. A miniszterelnök barátja a közelmúltban fociklubot, cégeket és szállodákat vásárolt. Cégeiből több milliárd forintos osztalékot vett fel, egyes számítások szerint 2015-ben naponta csaknem 10 millió forinttal gazdagodott. Ennek alapján a felcsúti selfmade man kéthónapos nyári szabadsága alatt is legalább félmilliárd forinttal lesz gazdagabb.

Közpénzből épül Felcsút, a "tehetséges falu"

"Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig" - mondta Orbán Viktor a Felcsút óvodájának 60. születésnapján rendezett ünnepségen. A kormányfő szerint azért támadják kedvenc települését, mert "történik valami a faluban, fejlődik a falu".

Már az EU is odafigyel a felcsúti építkezésre

KISIKLÓ ÁLMOK - Az Európai Unió figyelmét is felkeltette a felcsúti kisvasút fejlesztése. Úgy látszik, ez már kiütötte a biztosítékot, és mégsem lehet uniós forrásból az értelmetlennek tűnő fejlesztést megvalósítani.
Találatok: [4]  Oldalak:   1