language

Akták:

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései highlight_off

Lapok:

Szabad Európa highlight_off

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései

2020 tavaszán, a koronavírus első hullámának idején, döntően a közbeszerzési törvény eljárásai alól mentesítve a Külügyminisztérium és más állami intézmények összesen 16 863 darab lélegeztetőgépet vásároltak Magyarországnak. A gépek átlagára 57 106 euró volt (akkori árfolyamon 20,1 milló forint), így összesen több, mint 300 milliárd forintba kerültek. Ez az állami kórházellátó beszerzéseihez képest kétszeres átlagár. 

A Direkt36 által összegyűjtött adatok alapján EU-s viszonylatban Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet és fizette a legmagasabb kilogrammonkénti egységárat a Kínából érkező lélegeztetőgépekért. 2020 áprilisában például Olaszországnál több mint tízszer, Németországnál pedig ötvenszer magasabb egységárat fizettünk. A megvásárolt mennyiség emellett jelentősen meghaladta a szakértők legrosszabb forgatókönyve szerint szükséges mennyiséget ez körülbelül 8000 gépet jelentett volna. Mint kiderült, a  nagyságrendekkel több gép működtetéséhez ráadásul nem is volt elegendő képesített egészségügyi személyzet. A beszerzett 16 ezer gépből így a külföldre ajándékozott gépeken felül 13 ezer raktárban áll.

A Külügyminisztérium legnagyobb volumenű és egyben legdrágább beszállítója a maláj GR Technologiesvolt – tőlük 6258 gépet vásárolt a kormány 28,4 millió forintos átlagáron. A beszállítók között több NER-közeli cég is feltűnt. Az ügy legnagyobb hazai nyertese a Fourcardinal Tanácsadó Kft. (illetve a mögötte álló SRF Silk Road Fund Holding Zrt.) mely lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán aláírt 17 milliárd forintos szerződése mellett 33 milliárd forint értékű betegmonitor- és infúzióspumpa-beszerzést is megnyert a minisztériumtól. Emellett a Válasz Online összefonódásokat talált a Fourcardinal és a 55 milliárdos vakcinabeszerzéssel megbízott, és átláthatatlan tulajdonosi szerkezettel rendelkező Danubia Pharma Kft. között, mégpedig a kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező Szeverényi Márk személyében. 2022-ben a közpénzes megbízásokból milliárdos profitot termelő Fourcardinalt és Silk Road Fund Zrt-t is megszüntették

Szabad Európa

A Szabad Európa Rádió 1993 végéig üzemelt. 27 évvel később, 2020 szeptemberében indult el újra a médium, de az új korszaknak megfelelően már nem rádióként, hanem online multimédiás szolgáltatásként (hírek, cikkek, audio podcastok és videós tartalmak) üzemel Szabad Európa néven.(Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Lélegeztetőgép-beszerzés: az állami nyilvántartás szerint sem volt elég személyzet

Az egészségügyi ellátás szempontjából nem tűnik megalapozottnak a kormány 16 ezer darabos lélegeztetőgép-beszerzése. A Szabad Európa által kiperelt adatok szerint kevés intenzíves orvos és szakápoló volt Magyarországon. A Covid alatt a humán erőforrás volt a szűk keresztmetszet. Még intenzív terápiás orvosból csak-csak, de intenzíves képzettséggel rendelkező egészségügyi szakdolgozóból nagyon kevesen voltak. Utánpótlás sincs, a hivatalos nyilvántartás szerint például új intenzív terápiás szakápoló utoljára 2012-ben került be a magyar egészségügybe.

Nem érdekelte a kormányt, hogy van-e személyzet 17 ezer lélegeztetőgépre

Az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartását egy állami szervezet vezeti, de a kormányt nem érdekelte, hogy lesz-e megfelelő számú intenzíves orvos és ápoló a 17 ezer megvásárolt lélegeztetőgépre. Egy bírósági tárgyaláson derült ki, hogy a kabinet nem kért adatokat a regiszterből. A háromszázmilliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésről kiderült: túlárazottak voltak az eszközök.

Egyet sem adott el a kormány a háromszázmilliárd forintért vásárolt 17 ezer lélegeztetőgépből

Raktárban porosodik a mintegy 17 ezer darabos készlet. A Transparency International (TI) Magyarország még 2021-ben kezdeményezte a vonatkozó adatok megismerését; kúriai ítélet és mintegy két év kellett ahhoz, hogy a minisztérium kiadja az információt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1