language

Akták:

Bige László vesztegetési ügyei highlight_off

Lapok:

Szabad Európa highlight_off

Bige László vesztegetési ügyei

Bige László vesztegetési ügyei

Bige László milliárdos nagyvállalkozóval, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosával szemben két vesztegetési ügyben is vádat emelt az ügyészség. Az egyik vádirat egy 135 millió forint értékű vesztegetésről szól – egy vállalkozó tanúvallomása szerint 2009-ben Bige László műtrágyagyára "valótlanul leértékelt" áron adott el műtrágyát viszonteladójának, aki feketén értékesítve az árut, a befolyt összeget beszállítójának, Bige Lászlónak juttatta vissza. A Nyíregyházi Törvényszék 2023 tavaszán első fokon felmentette Bigét vesztegetés és okirat-hamisítás vádja alól, pár hónappal később azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség benyújtotta fellebbezését a felmentő ítélettel kapcsolatban és letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Az ügyet másodfokon a Debreceni Ítélőtábla tárgyalta, amely 2024. februárjában helybenhagyta a felmentő ítéletet.

Szintén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség adott ki közleményt 2020 decemberében, amely szerint a nagyvállalkozót 800 millió forintos vesztegetéssel gyanúsítja. A vád szerint Bige öt munkatársával kétmilliárd forinttal károsította meg a vállalkozó saját cégét az előzőhöz hasonló módszerrel. A vádirat szerint a vállakozó éveken keresztül adott arra utasítást, hogy valótlanul minősítsenek selejtesnek termékeket – ezeket csökkentett áron adtak tovább kereskedőknek, akik már a piacihoz közeli áron adták el azokat. A vád szerint Bige készpénzben kapta vissza az így keletkezett nyereség egy részét, összesen 800 millió forintot. Az ügy egyelőre tárgyalási szakaszban van a Nyíregyházi Törvényszéken. 

Bige és ügyvédje mindkét eljárást koncepciós pernek minősítette, amelyek szerinte – a GVH által kartellezés miatt kiszabott 11 milliárdos bírság és a Katasztrófavédelem törvénysértő razziája mellett – részét képzik az ellene indított kormányzati támadásnak.

Szabad Európa

A Szabad Európa Rádió 1993 végéig üzemelt. 27 évvel később, 2020 szeptemberében indult el újra a médium, de az új korszaknak megfelelően már nem rádióként, hanem online multimédiás szolgáltatásként (hírek, cikkek, audio podcastok és videós tartalmak) üzemel Szabad Európa néven.(Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Bige László: Igazságot szolgáltatott a bíróság

Első fokon felmentette a bíróság a vesztegetés vádja alól Bige László milliárdos vállalkozót. A műtrágyagyártással és -kereskedelemmel foglalkozó cégvezető szerint ez egy koncepciós per, amelyben a vád nem életszerű, „viccnek is rossz”, és a bíróságon ez ki is derült. A vállalkozó ellen még folyamatban van egy hasonló büntetőügy, egy GVH-s rekordbírság miatt indult per, valamint egy katasztrófavédelmi eljárás.
Találatok: [1]  Oldalak:   1