language

Akták:

Fertő-tavi beruházás highlight_off

Lapok:

Szabad Európa highlight_off

Fertő-tavi beruházás

Fertő-tavi beruházás

A kormány 2015-ben 8 milliárd forintot irányzott elő a Fertő-tavi turisztikai fejlesztésére, amely egy évvel később már 23 milliárdra emelkedett, 2022-re pedig már közel 45 milliárdra becsülték a projekt költségeit. (Igaz, az nem derült ki, hogy ezt pontosan milyen forrásból fedezik, a 23 milliárdos összeghez képest újabb kormányzati támogatásról nem érkezett hír.) A Natura2000-es környezetvédelmi területen – és egyben a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén – megvalósuló beruházás miatt a kormányzat konfliktusba keveredett helyi és országos környezetvédelmi civil szervezetekkel, az UNESCO-val és Ausztriával is, illetve az Európai Bizottság is kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormánnyal szemben a szerintük környezetkárosító projekt miatt.

A projekt lebonyolításáért a Miniszterelnökség alá tartozó Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. felel, annak keretein belül a tó partján felépül egy 100 szobás, 4 csillagos szálloda, egy közel 1000 járművet befogadni képes parkoló és egy fedett sportkomplexum is, a tó sekély, part közeli részén pedig egy 850 vitorlás befogadására alkalmas kikötő készül. A projekt kivitelezését a Mészáros és Mészáros Kft.nyerte el. A beruházás – bár sok éve húzódik és még közel sem ért a végéhez – már így is feltűnő változásokat hagyott maga után: a civilek és helyiek felháborodására még a bírósági döntés előtt ledózerolták a világörökség részét képző cölöpházakat, emellett kiirtották a környező nádast és legyalulták az egész fertőrákosi partot. 

2021-ben a Greenpeace a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult a tender megsemmisítése céljából. Az SFTFN még a döntés előtt visszavonta azt, majd bő egy héttel később ismét kiírták a közbeszerzést – ezután a Greenpeace ismét a Közbeszerzési Döntőbizottságot kereste meg, és az eljárás vizsgálatát kérvényezte, jelezve, hogy a projekt jogellenesen valósulna meg. A közbeszerzési eljárás vizsgálatért a Közbeszerzési Döntőbizottság aránytalanul magas, 25 millió forint eljárási díjat rótt ki a Greenpeace-re. 

2022 végén megszűnt a projektet irányító Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt., a beruházás pedig átkerült a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumhoz. Lázárék forráshiányra hivatkozva felfüggesztették a tervezést és kivitelezést, ugyanakkor a projekt  ismét megkapta az engedélyt a kormányhivataltól, ráadásul ez az engedély az eredeti terveknél már 50%-kal nagyobb területre vonatkozott. A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület 2023-ban pert nyert a beruházással szemben, aminek következtében a környezetvédelmi működési engedély visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a kormányhivatalt a bíróság – ez azonban csak átmeneti sikernek bizonyult, egy hónappal később ugyanis ismét megkapta a beruházás a környezetvédelmi működési engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivataltól, így megint úgy tűnik, hogy megvalósulhat az óriásberuházás – az új tervek szerint egy kilátóval kiegészülve.

Szabad Európa

A Szabad Európa Rádió 1993 végéig üzemelt. 27 évvel később, 2020 szeptemberében indult el újra a médium, de az új korszaknak megfelelően már nem rádióként, hanem online multimédiás szolgáltatásként (hírek, cikkek, audio podcastok és videós tartalmak) üzemel Szabad Európa néven.(Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Kiderült, mit kifogásol az UNESCO a Fertő tavi beruházás kapcsán

Kiderült, milyen részletekről fog tárgyalni az UNESCO Világörökség-bizottsága októberben a magyarországi világörökségi helyszínek kapcsán. A nemzetközi szervezet az elmúlt években a Fertő tavi beruházás és a budai várban zajló építkezés miatt többször is kritikát fogalmazott meg.

Ausztriában nem építettek még vasbeton szállodát a Fertő tó medrébe

Lázár János építési és közlekedési miniszter képviselői kérdésre elismerte: újratervezik a Fertő tavi beruházást. Az LMP két politikusának adott válaszában számonkérte, hogy miért nem zavarja őket a tó osztrák oldali beépítése. A miniszter szerint a kormány „a tó természetes és turisztikai szempontjai szerint tervezi újra a beruházást”. A tó beépítése ellen küzdő civil szervezet szerint e kijelentés fényében nehezen értelmezhető, miért adta be az Építési és Közlekedési Minisztérium változatlan tartalommal a korábbi tervanyagot környezetvédelmi engedélyezésre.

Még több apartman épülhet a Fertő tónál a vízitelep új engedélye szerint

A hatóság újra kiadta a környezetvédelmi működési engedélyt a Fertő tavi vízitelepre, gyakorlatilag változatlan tartalommal – tudtuk meg egy helyi forrásunktól. 32 ezer négyzetméternyi épület, 131 ezer négyzetméternyi burkolat lesz, és több mint ezer autó parkolhat a korábbi zöldterületen.

A Fertő tavat védő civilek javára döntött a bíróság

A Fertő tavi beruházás környezetvédelmi működési engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt a bíróság. A Greenpeace Magyarország és a Fertő tó Barátai Egyesület januárban indított pert, mert a kormányhivatal tavaly év végén meghosszabbította a korábban már felfüggesztett beruházás engedélyét.

Jogsértően korlátozta a közérdekű adatok megismerését a Fertő tónál építkező állami cég

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint a Natura 2000-es természetvédelmi területek adatainak nyilvánossága kiemelt közérdek. A hatóság az információt kérő környezetvédőknek adott igazat a száz százalékban állami tulajdonú Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-vel (SFTFN) szemben. A hatóság kiemelte, hogy a cég „jogsértően korlátozta a bejelentő közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogát”. A civil szervezet szerint nemcsak a mostani ügyben fontos siker a döntés, hanem a későbbiekben, egyéb Natura 2000-területeken tervezett beruházások esetében is jelentős hivatkozási pont lehet majd.

Az UNESCO is vizsgálódik a Fertő tó ügyében

Az ENSZ kulturális és oktatási szervezete (UNESCO) már korábban is figyelmeztetett a világörökségi helyszínek listáján szereplő Fertő tó miatt. A szervezet egyik vezetője 2021-ben azt üzente a magyar kormánynak, hogy „a projekt tervét törölni kell, azonnal le kell állítani a megvalósítást”.
Találatok: [6]  Oldalak:   1