language

Lapok:

Intézmények:

Szeviép highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Botka hazudott a Szeviéppel kötött szerződésekről, de hamar lebukott

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Botka korábban kétszer is letagadta, hogy kötött volna szerződést a szegedi önkormányzat a Szeviéppel, azonban csúnyán lebukott, mivel a Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint két alkalommal is megbízást adtak a botrányos céget is magában foglaló konzorciumnak, összesen több mint 9 milliárd forint értékben.

Hová tűnt 11 milliárd forint? – választ várnak Botka Lászlótól

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint, és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

Fidesz: Tisztázza szerepét az MSZP a Szeviépnél eltűnt milliárdok ügyében

A Fidesz felszólítja Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét, illetve a szocialistákat, hogy tisztázzák, milyen szerepük volt a Szeviép építőipari cég sötét korrupciót sejtető ügyében - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos: Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték

A csődöt jelentő Szeviép cégről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A cég többmilliárdos adósságot hátrahagyva ment csődbe, így tönkretéve több száz vállalkozót. A cég több szálon is kötődik az MSZP-hez.

Százmillió forinttal tartozik a konzorcium az alvállalkozóknak

Bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. már fizetett a fõvállalkozónak, több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülõ útját építõ konzorcium. A város önkormányzata két magáncég ügyének tekinti az esetet.
Találatok: [5]  Oldalak:   1