language

Akták:

Széchenyi Bank-ügy highlight_off

Kulcsszavak:

szőlő - borászat highlight_off

Széchenyi Bank-ügy

Széchenyi Bank-ügy

A vád szerint Töröcskei István és felesége saját cégen keresztül többségi tulajdonjogot szerzett a pénzintézetben, amelynek megszerzésére jelentős hitelt vettek fel. A Széchenyi Bank azonban a kezdetektől fogva veszteségesen működött, ezért a pénzügyi felügyelet tőkepótlásra utasította a tulajdonos céget, amely azonban sem erre, sem a hitel visszafizetésére nem volt képes, ezért Töröcskei István az ügyészség álláspontja szerint ekkor úgy döntött, hogy a szükséges anyagi forrásokat a bank saját pénzeszközeinek felhasználásával, fiktív hitelek kihelyezése útján teremti elő.

Emellett Töröcskeiék 2013-ban több mint 3 és fél milliárd forint értékben helyeztek ki olyan hiteleket, amelyeket valójában nagyobb részben a pénzintézet megvásárlásához felvett hitel törlesztésére használtak fel, a fennmaradó résszel pedig sajátjukként rendelkeztek. Továbbá ugyanebben az évben további olyan hitelek kihelyezéséről is döntöttek, amelyekkel vagyonkezelői kötelezettséget sértettek, ezzel pedig további több mint 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrányt okoztak a Széchenyi Banknak. (Blikk)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Előkészítették, feltálalták: most már a tokaji borászatból is Tiborcz Istvánhoz dől a lé

Felhizlalás után visszavette a nevére az Orbán család a tokaji birtokot. 2005-ig a kormányfő felesége volt, mostantól a veje a hivatalos tulajdonos.

Felszámolás sorsára jutott a szebb napokat látott magyar milliárdos borászata

Nem sikerült a csődeljárásból jól kijönni a cégnek, elvesztheti a borházat a jobboldal volt pénzügyi háttérembere. A jelek szerint valóban nem tudja felszínen tartani érdekeltségeit Töröcskei István. Bírósági dokumentumok szerint nem sikerült megegyeznie a hitelezőkkel a csődeljárás alatt a dörgicsei Pántlika Pincészetet működtető Dörgicse Bor Kft.-nek, így az eljárás felszámolásba fordult át. Ezt a cégbíróság szeptember első napjaiban nyilvántartásba is vette.
Találatok: [2]  Oldalak:   1