language

Kulcsszavak:

foglalkoztatás highlight_off
tanulmányírás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

14,5 millió forintért szemléz ötéves brit tanulmányt a kormányközeli elemző friss cége

Alighogy céget alapított Törcsi Péter Fidesz-közeli elemző és médiaszemélyiség, máris kapott megrendelést a kormánytól és a kormánypárti frakciótól. A Miniszterelnökség egy 5 éves brit elemzés feldolgozásával bízta meg 14,5 millió forintért. Törcsi az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója, az identitás- és hagyományőrzést a zászlajára tűző szervezet 2018-ban 50 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától.

Kamuirodákkal fejték meg Brüsszelt, óránként 400 ezer forintos sebességgel

Az Elios-ügyhöz fogható csalássorozatot göngyölített fel az OLAF, amelyben csaknem 9 milliárd forint uniós támogatáslenyúlást koreografáltak Budapestről. A több mint két tucat cégből szőtt hálózatba szerb, szlovák és lett vállalkozásokat is beépítettek, de a szereplők között volt Matolcsy György jegybankelnök egyik unokatestvérének cége is. Durva túlárazás, kamuirodák, 403 ezer forintos órabérért megírt tanulmány is szerepel az OLAF-vizsgálat zárójelentésében, amelyet megszerzett a 24.hu.

Egy játékot kerestünk, és megtaláltuk a legtutibb állami pozíciót

A hungarikum társasjáték nyomába eredtünk, és kettőt is találtunk belőle, igaz úgy tűnik, egyik sem elérhető a nagyközönség számára. Viszont közben felfigyeltünk az egyik legkényelmesebb állami megbízásra, ami szintén a nagyra becsült nemzeti értékeinkhez köthető, és havi pár nap munkáért közel félmilliós fizetés jár érte.

Korrupcióinfó: Azért szüntetik meg az egyik legkorruptabb háttérintézményt, hogy eltüntessék a nyomokat

Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője szerint a korrupciós botrányokkal kísért Türr István Kutató és Képző Központot azért is szünteti meg a kormány, hogy ne lehessen könnyen felelősségre vonni az illetékeseit. Hadházy két összefüggő uniós projekten keresztül mutatott rá a leghatékonyabb közpénz-eltüntető technikákra. Az Átlátszó összeszedte a megszűnésre ítélt háttérintézmény legnagyobb botrányait.

„A Fidesz ezt nagyon meg fogja szívni”

Farkas Flórián és az Országos Roma Önkormányzat ügyei már több mint egy éve borzolják a kedélyeket. Az ORÖ és a miniszterelnöki biztos pénzszórásáról, illetve a fideszes kisebbségpolitikáról Farkas egyik ellenlábasával, a Lungo Drom Heves megyei elnökével beszélgettünk.

Megint botrány volt az Országos Roma Önkormányzatnál

Botrányba fulladt az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése szerdán, mert a Farkas Flóriánhoz húzó képviselők nem jelentek meg. Pedig a szabálytalanul elköltött pénzekről és az Emmi-nek visszafizetendő 1,6 milliárd forintról lett volna szó. A korábbi vezetés emberei egy az egyben feloszlatnák a szervezetet.

Schmitt Pál nyomdokain a romák

A gyanú szerint előfordult, hogy valós teljesítmény nélküli, másolt tanulmányokra fizettek ki milliókat. A munkabérek is aránytalanul magasak voltak, esetenként olyan cég nyerte el a megbízást, amely nem is indulhatott volna a beszerzésen.

Szakdolgozatokból plagizálhattak a Farkas Flórián-közeli tanulmányírók

Ismerős cégeknek kiszervezve fizetett százmillió forintnál is többet Farkas Flórián irányítása alatt az Országos Roma Önkormányzat olyan tanulmányokra, amelyeknek egy részét korábban már más projektekben is elszámoltak.

Repülőgépgyártás is lesz Kazincbarcikán svájci pénzből

Sikersztori elejétől a végéig. Régi ismerősünk, Kazincbarcika egyes adatokat önként megküldött, másokat meg kénytelen volt, mert megint erre szólította fel a NAIH. Svájci pénzből újabb 18 milliót költött önfényezésre a város, de repülőgép-gyártás is lesz.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>