Intézmények: |
|
Lapok: |
Találatok: [3] Oldalak: 1
Covid volt, és egy csütörtökön telefonáltak, hogy akkumulátorgyár épül Iváncsán
Négy koreai éttermet, állandó forgalmat, reggeli dugókat és Mészáros Lőrinc egyik cégét kapta a nyakába Iváncsa, mióta a dél-koreaiak a koronavírus-járvány alatt rohamtempóban elkezdték itt felhúzni az akkumulátorgyárukat. De egy-két hangosabb helyi arcon kívül nincs akkora ellenállás, mint mondjuk Debrecenben, ahol hasonló gyárépítést terveznek. Pedig az iváncsai építkezésen már többen is meghaltak, a mentősök pedig már legalább harmincszor mentek ki a helyszínre. Vannak, akik környezetszennyezéstől is tartanak, de a polgármester szerint ez nagy lehetőség a falunak. A kormányhivatal szerint viszont a beruházásnak szigorú előírásokat kell betartania, az nem okoz jelentős környezeti hatásokat, ezért nem is kell hozzá környezethasználati engedély.
Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket
A gödi Samsung-gyárat az elmúlt években számtalanszor megbüntették, amiért nem tartotta be a tűzvédelmi, iparbiztonsági, munkavédelmi és építési szabályokat. A bírságok többnyire 2-3 milliósak, miközben az állam több tízmilliárddal támogatja a céget.
Gödi különleges gazdasági övezet
BYD Europe
CATL
HTNS Hungary Kft.
Samsung SDI Magyarország Zrt.
SK Innovation
akkumulátorgyártás
bírság
hatalomkoncentráció
háttér
ipari park
jogalkotás
kiemelt beruházás
környezetkárosítás
környezetvédelem
önkormányzat
támogatás
vízügy
Debrecen
Fót
Göd
Hajdú-Bihar megye
Komárom
Komárom-Esztergom megye
Pest megye
Kivonná a kormány a területrendezési szabályok alól az épülő akkumulátorgyárakat
Szerdán tett közzé a Külgazdasági és Külügyminisztérium egy olyan jogszabálytervezetet, amely kivonja a nemzetgazdasági célból kiemelt beruházásokat a területrendezési terv hatálya alól. A szabályozást a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell. A tervezet külön kiemeli, hogy a mentesség vonatkozik az elmúlt időkben komoly helyi ellenállást kiváltó projektre: az iváncsai és a debreceni akkumulátorgyár-építésekre.
Találatok: [3] Oldalak: 1