language

Személyek:

Bánki Erik highlight_off

Intézmények:

Tüke Busz Zrt. highlight_off

Bánki Erik

Bánki Erik (Szekszárd, 1970. május 26. –) magyar politikus, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tagja, országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának elnöke.

1989-ben belépett a Fideszbe, egyik alapítója lett a párt mohácsi csoportjának. 1995-98 között a Harkányi Gyógyfürdő zrt. felügyelőbizottságának majd igazgatóságának tagja. 1998. június 18. és 2012. június 18. között és 2014 májusától országgyűlési képviselő. 2006-tól az országgyűlés Sport- és Turizmus bizottságának az elnöke. Közben két évig 2012-től 2014-ig az Európai Parlament képviselője volt. 2016. március 1-jén az országgyűlés elfogadta az általa benyújtott törvénymódosítást, amely kivette a Magyar Nemzeti Bank alapítványait a köztulajdonból, így 250 milliárd Ft közvagyon sorsa vált ellenőrizhetetlenné. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a törvény ebben a formában nem összeegyeztethető az Alaptörvénnyel. A gazdasági bizottság elnökeként 2017-ben mivel megtagadta a válaszadást a TI Magyarország által a letelepedési kötvényeket forgalmazó közvetítő vállalkozásokkal kapcsolatos közérdekűadat-igénylésre, ezért a szervezet pert indított a gazdasági bizottság ellen. A Fővárosi Törvényszék ítélete (2017. január 19.) alapján köteles lett volna az adatokat kiadni, erre azonban később sem volt hajlandó. Három hónap múltán is csak egyetlen ilyen vállalkozásét.

Bánkinak a vagyonnyilatkozata szerint van egy németországi cége, aminek az ügyvezetője egy olyan ember, aki magyar cégeivel rendszeres nyertese a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közbeszerzéseinek. De ebből a cégből Bánkinak a nyilatkozata szerint nincs feltüntetett jövedelme. A vagyonnyilatkozatban feltüntetettek és Bánki korábbi üzleti tevékenysége más esetekben is aránytalanságokat mutat.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Az egykori pécsi fideszes városvezetés szerepét is vizsgálni kell, első fokra dobta vissza a Volvo-ügyet az ítélőtábla

Hosszan sorolta az elsőfokú eljárásban elkövetett hibákat a másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a Volvo-botrány néven elhíresült ügyben. Olyan nagyszámú és olyan szintű problémák merültek fel, hogy nemcsak új eljárásról hoztak határozatot, de az ügyet rendkívüli módon nem is az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszékre, hanem a Szekszárdi Törvényszékre továbbítják. A vádlottak képviselői fellebbezést jelentettek be, a fellebbviteli ügyész elfogadta a döntést.

Felmentették a vádlottakat, de fellebbez az ügyész a pécsi buszbeszerzés ügyében

Nyolc év után ítéletet hirdettek ma a Kaposvári Törvényszéken a Volvo-gate néven elhíresült ügyben. Az ügyészség szerint “korrupciós jellegű" ügynek minősített eset a pécsi Tüke Busz 2015-ös buszbeszerzése miatt indult. A Kaposvári Törvényszék mai döntése szerint azonban bizonyíthatóan nem történt bűncselekmény, ezért felmentették a négyből még állva maradt két vádlottat. Az ügyben Fideszes képviselőket is meghallgatott a bíróság. Az ítélet nem jogerős.

Közel egymillió euró – érdekes fordulatok a pécsi buszbotrány bírósági tárgyalásán

Titokzatos offshore cég thaiföldi bankszámlája, 900 ezer euróval kitömött bőrönd fél Európán végigcipelve, no és néhány, bíróság által megszólított fideszes politikus. A Volvo-gate néven elhíresült ügyben az utolsó előtti tárgyalást tartották ma a Kaposvári Törvényszéken. Ítélet a jövő hónapban várható.

Újabb vádlottat hallgattak meg a több fideszes politikus érintettségét is felvető Pécsi buszper ügyében

A bíróság vádlottként hallgatta meg a pécsi buszperben azt a holland vállalkozót, akinek a cége 2015-ben az indokoltnál drágábban adott el 115 járművet a város közlekedési cégének. A férfi önmagát ártatlannak, az eljárást röhejesnek tartja. Utóbbival sokan egyetértenek.

Nem hallgatják ki tanúként a magát pénzmosásban bűnösnek valló, Bánki Erikhez köthető férfit a Volvo-perben

Ártatlannak vallotta magát az a holland férfi a 2015-ös pécsi buszbeszerzés miatt indított perben, aki mostantól új vádlottja a már majdnem két éve indult büntetőpernek. Erre azonban lehetett számítani, arra is, hogy idén már nem lesz ítélet a perben, de arra nem, hogy mégsem hallgatják ki azt a férfit, akit korábban többször is idéztek tanúnak, s aki beismerten mintegy 170 millió forinthoz jutott hozzá munka nélkül, a pécsiek buszvásárlásra adott pénzéből. És akinek a szerepét és “ügybe” kerülését a hatóságok semmilyen módon nem tisztázták az eddigi eljárásban. MInt többször leírtuk, ő egy emberhez köthető biztosan, akit felemlegettek a Volvo-buszok vásárlása kapcsán: Bánki Erikhez.

Tanúként hallgatták meg a bíróságon Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselőt

Pécsen Volvo-gate néven ismerik azt a 700 millió forintos csalásról szóló ügyet, amelynek keddi tárgyalásán Bánki Eriknek is tanúvallomást kellett tennie a Kaposvári Törvényszéken. Az ügyet részletesen a Szabad Pécs tárta fel többrészes cikksorozatában 2018 elején, a mai tárgyalásról pedig Hadházy Ákos képviselő is beszámolt, aki a fideszes országgyűlési képviselő által elmondottak alapján feljelentést is tesz.

Volvo-per: a Bánki Erikhez köthető pénzmosó férfi újra beteget jelentett

Tanúként hallgatta volna meg ma a bíróság a pécsi Volvo-perben a magát pénzmosásban bűnösnek valló férfit, a per eredeti harmadrendű vádlottját. Ő már másodszor kapott idézést tanúként, és másodszor nem jelent meg ennek ellenére. Ahogyan tavaly novemberben, most is beteget jelentett, most konkrétan koronavírusos lett, épp akkor lett beteg megint, amikor a tárgyalás volt. A szintén másodszor idézett Csizi Péter volt pécsi országgyűlési képviselő azonban ezúttal kiállt és megjelent, igaz, olyan hangulatban zajlott a meghallgatása, hogy a tudósító csak azt várta, hogy mikor kérnek végre tőle elnézést, hogy be kellett idézni.

Bánki Erik cégében volt ügyvezető a pécsi buszügy korábbi vádlottja,i nagyon olcsón megússza az érintettségét

A pécsi Volvo-gate-tel kapcsolatos különös részletekre hívja fel a figyelmet Hadáházy Ákos vasárnapi Facebook-posztjában. A képviselő állítása szerint a vádiratban (amelyhez hozzájutott) nem vizsgálják, hogy kicsoda valójában az ügy harmadrendű vádlottja, és hova kerülhetett az a pénz, amihez a korrupciós ügyben hozzájutott, holott csak be kellett volna írni a férfi nevét a netes keresőbe, hogy kiderüljön: egy olyan emberről van szó, aki korábban egy Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló cég ügyvezetője volt.

Buszforduló: Páva után felkészül Bánki

Pécsett sokak gyanakvását felkeltette, hogy a bíróság a 700 milliós kárt okozó buszügy perében nem nyilvánosan hallgatta meg a város korábbi, fideszes polgármesterét.

Buszper: a fideszes tanúk távolmaradása erősítheti a pécsiek gyanakvását

Nem ment el a pécsi buszper büntetőtárgyalására a város volt fideszes polgármestere és alpolgármestere, így továbbra sem tudni, mi volt a szerepe a botrányos járművásárlásban a két politikusnak.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>