language

Lapok:

Kulcsszavak:

útépítés highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Hová tűnt 11 milliárd forint? – választ várnak Botka Lászlótól

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint, és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

Fidesz: Tisztázza szerepét az MSZP a Szeviépnél eltűnt milliárdok ügyében

A Fidesz felszólítja Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét, illetve a szocialistákat, hogy tisztázzák, milyen szerepük volt a Szeviép építőipari cég sötét korrupciót sejtető ügyében - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos: Az eltűnt milliárdok az MSZP kasszájában végezték

A csődöt jelentő Szeviép cégről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A cég többmilliárdos adósságot hátrahagyva ment csődbe, így tönkretéve több száz vállalkozót. A cég több szálon is kötődik az MSZP-hez.

Több mint kétmilliárd megy kátyúzásra

Hét részben, összesen 2,2 milliárd forintért szerződött útfelújítási munkákra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Ebből egy tavaly augusztusi keretmegállapodás értelmében hármat olyan konzorcium végez, amelyben a Közgép is részt vesz. A Fidesz-közelinek tartott vállalkozás által is elnyert munkák szerződéses összege 977 millió forint.

Tíz évre visszamenően kivizsgálják a miskolci vezetők háza körüli útépítéseket

Tíz évre visszamenően, 2002-től kivizsgáltatja a miskolci Fidesz-KDNP frakció, hogy milyen építkezések történtek a városi vezetők, politikusok lakókörnyezetében. A város két kormánypárti frakcióvezetője tagadja, hogy új út épült volna a város kormánypárti polgármestere, Kriza Ákos háza előtt.

Becsempészték a miskolci költségvetésbe a fideszes utat

Rohamtempóban épült út egy olyan miskolci utcában, ahová nemrég költözött be a város fideszes alpolgármestere. Pedig az önkormányzat csak csütörtökön hagyja majd jóvá a beruházást.

Idejött a Zsiga úr, és leaszfaltozták az utat

Váratlanul felújították az utat Miskolctapolca egyik utcájában, éppen ott, ahol pár nappal azelőtt Miskolc alpolgármestere, Zsiga Marcell vett házat. Az igazán problémás részeket kihagyták, és vízelvezető-árok is csak a fideszes alpolgármester háza elé került. A helyiek évek óta panaszkodnak az útra, szerintük nem véletlen, hogy ilyen hamar pont került a történet végére.

Így került újabb sokmilliárdos munka közelébe a Közgép

Súlyos szabálytalanságokat állapított meg egy 12 milliárdosra becsült útépítésre kiírt pályázatban a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely többek között a túl szigorú alkalmassági feltételeket kifogásolta. A kiírásban szerepelt egy olyan elvárás, amely leszűkítette a jelentkezők körét, és így kedvezett annak a konzorciumnak, amely a kormányzati kötődéseiről ismert Közgép részvételével állt fel.

Újabb milliárdos megbízást nyert egy Közgép-konzorcium

Egyedüli pályázóként nyert el egy többmilliárdos állami megbízást egy olyan konzorcium, amelynek tagja a tulajdonosi hátterét titkoló, viszont nyilvánvaló kormányzati kötődésekkel rendelkező Közgép. A két cégből álló csoport a Győr melletti iparterület fejlesztésére kapott megbízást.
Találatok: [26]  Oldalak:   1 2 3   >  >>