language

Lapok:

orszagszerte.atlatszo.hu highlight_off

Helyek:

Vas megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

„Elnyomnak, mint egy csikket” – állami beruházásokon kisemmizett alvállalkozók

Pár hete megírtuk, hogy Tatabányán feljelentették az alvállalkozói, Pécsett pedig szerződést bontott a megrendelője a tendernyertes építőcéggel, az Octopus Invest Kft.-vel. Cikkünk megjelenését követően özönleni kezdtek az alvállalkozók panaszai: kiderült, hogy még számos más állami beruházás és alvállalkozó építőipari cég érintett. Egyikük elmondta, az elején azzal biztatták, hogy a fővállalkozónak biztos politikai háttere van, közvetlen kapcsolattal az Orbán családhoz, majd amikor fogyni kezdett a pénz, a TEK-kel fenyegették meg. Több vállalkozás becsődölt, akadt olyan cégvezető, akinek az egészsége is ráment a pénzügyi vitára. A károsultak Orbán Viktor miniszterelnök rokonságát sejtik a sokszoros tendernyertes fővállalkozó mögött, az érintettek és a miniszterelnök sajtófőnöke megkeresésünkre nem cáfolták a vélekedést.

3,1 milliárdot költenek a szombathelyi megyeházára, a ZÁÉV végezheti a felújítást

Három éve jelentette be a kormány, hogy 2,2 milliárd forintot irányzott elő a szombathelyi megyeháza felújítására. Most kiderült, hogy a Modern Városok Program keretében, állami finanszírozásból megvalósuló beruházást a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV végezheti el.

Megszoksz vagy megszöksz: elviselhetetlen zajra és légszennyezésre panaszkodnak szombathelyiek egy forgácslapgyár miatt

Sok évre nyúlik vissza az ország egyetlen, Szombathelyen működő faforgácslapgyártó üzeme, a FALCO Zrt. és a helyi lakosság közti ellentét: utóbbiak régóta panaszkodnak az egyre nagyobbra növő üzem zajkibocsátása és légszennyezése miatt, a cég viszont folyamatosan bővíteni szeretné a kapacitását. Az évek során számos vizsgálat történt, bírósági perek zajlottak le, a FALCO pedig környezetvédelmi beruházásokat hajtott végre.

Kétmilliárddal több lett, maradhat? Kőszegen épít Campust a WHB

Már márciusban megszületett a döntés, mégis csak most kötöttek szerződést a kőszegi Kutatási és Fejlesztési Központ és Campus kialakítására a nyertes kivetelezővel. A befutó West Hungária Bau a tervezettnél kétmilliárd forinttal drágábban vállalta a munkát, de még így is olcsóbb volt, mint a szintén induló Mészáros-féle ZÁÉV.

Homlokék levonulása után még 25 tonna salakot kellett ráhordani a felújított szombathelyi teniszpályákra

Közel négy év után végre ismét otthont kaptak a Haladás teniszezői. A semminél jobb, még ha Mészáros Lőrinc veje az alapvonal mellé tette is a villanyelosztót.

Eltűnt 95 millió forint a Szombathelyi Haladás foci csapatát működtető cég törzstőkéjéből

Mindez azután történt, hogy az önkormányzat megszavazta a 150 millió forintos támogatást.

Éppen csak az esőt nem bírta a 800 millió forintos csapadékvíz-elvezető Szombathelyen

Morgolódnak a lakók: korábban sosem volt problémájuk az esővízzel, most azonban teljesen szétbarmolták az utcáikat a szerintük hozzá nem értő kivitelezők. A fővállalkozó az A-Híd Zrt. volt.

A szombathelyi fideszes városvezetés el akarta sunnyogni a mozi büféjének bérbeadási pályázatát

Utolsó kétségbeesett próbálkozás volt ez arra, hogy továbbra is a fideszes haver üzemeltethesse a kávézót, de az ellenzék megakadályozta.

Már a rendőrség is nyomoz a balogunyomi fantomhivatal ügyében

A polgármester tavaly novemberben még azzal nyugtatta a népeket, hogy Hende Csaba segíti ki a megrekedt építkezést a Belügyminisztérium vis maior keretéből. Ezt állítólag maga Hende ígérte neki. Így van vagy sem, csupasz falak állnak Balogunyomban az új polgármesteri hivatal helyén. Immár a rendőrség is keresi a felelősöket.
Találatok: [24]  Oldalak:   1 2 3   >  >>