language

Intézmények:

Lapok:

Világgazdaság highlight_off

Világgazdaság

1969 óta jelenik meg a magyar- és világgazdaságról tájékoztató napilap. A lap indítását az új gazdasági mechanizmus keretei között kezdeményezték. Első tulajdonosa a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Konjuktúra- és Piackutató Intézet lett. A kor viszonyaival ellentétben anyagait viszonylag szabadon közölhette, amely számos konfliktus forrása volt. Kompromisszumos megoldásként 1979-ben létrehozták a Heti Világgazdaságot (HVG), mely nyílt, a Világgazdaság pedig zárt terjesztésűvé vált. A Magyar Kereskedelmi Kamara tagvállalatának tagjai megkapták ugyan, de az újságárusok nem értékesíthették. A korlátozást 1988-ban oldották fel.

 

A rendszerváltást követően a Zöld Újság Rt. elnevezésű cég jelenttette meg a napilapot, mely 2014-ig volt a lap kiadója. 2001-ben bevásárolta magát a cégbe az Axel-Springer Budapest Kiadó Kft, mely 2014-ben tulajdonlását eladta az azóta Mészáros Lőrinchez kötődő Mediaworks Hungary Zrt.-nek. A lapnak ma már online felülete is van, a cikkek vg.hu oldalon érhetőek el. Ezen keresztül 2018 végétől már a Fidesz-közeli médiaalapítvány, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány a lap tulajdonosa. Magyar gazdasági, gazdaságpolitikai hetilap. A Kossuth Kiadó gondozásában Gazdasági Figyelő néven jelent meg az első lapszám 1958. március 7-én. A Kádár-korszakban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottságának (KB) szócsöve volt. 1990-ben privatizálták a lapot; a kiadó Figyelő Rt.-t a francia Eurexpansion, majd tőle 1992-ben a holland VNU kiadó vette meg. 1999-ben a Figyelő Rt. beolvadt a VNU Budapest Lapkiadó Rt.-be, amit a VNU 2002-ben eladott a finn SanomaWSOY médiacsoportnak, így a VNU Budapest Lapkiadó Rt. neve Sanoma Budapest Zrt. lett. 2001-ben indult el az internetes változata a FigyelőNet, ami később Fn.hu néven működött. A kiadó úgy döntött, szétválasztja a nyomtatott hetilapot és az internetes szerkesztőséget, majd a nyomtatott lapot eladja, de az Fn.hu-t megtartja (2011-től az Fn.hu-t más internetes termékeivel egyesítette, Fn24 néven a Hír24.hu domainnév alá vonta, majd a Hír24.hu-ból 2015-ben 24.hu lett). A Figyelő hetilapot 2011 áprilisában a Sanomától az Interpress Magazint is kiadó Word Communications Kft. vásárolta meg, amely később Mediacity Magyarország Kft.-re változtatta a nevét. 2015. szeptember 28-án a lapot kiadó MediaCity egy kifizetetlen tartozás miatt felszámolási eljárás alá került.


2016. decemberében megvette a lapot az Investender Kft. üzletviteli tanácsadó cég, amely aztán hamarosan továbbadta 240 millió forintért a Fidesz-közeli Schmidt Mária érdekeltségében álló K4A Kft.-nek. Szerkesztőbizottságot állítottak fel, melynek elnöke Lánczi Tamás, tagjai L. Simon László és Tallai Gábor. 2017. február 1-jén Lambert Gábor, a lap addigi főszerkesztője lemondott és távozott a laptól. Lánczi Tamás lett az új főszerkesztő aki elmondta, hogy a munkatársak több mint fele kicserélődött. Főszerkesztősége idején a Figyelő az ellenzékiek, kutatók és civilek listázásával került reflektorfénybe. A tulajdonosváltás után tovább csökkent a lap értékesítése. Lánczi 2019. márciusában távozott posztjáról, ekkora a lap már a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (Kesma) része lett. A Mediaworks felfüggesztette a VG nyomtatott kiadását 2022 júliusában.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Megújul az összekötő vasúti híd

A GTH Holding Zrt. közvetett többségi tulajdonosa Galuska János, aki a 2010-ig a mostani pályázatokat kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). beruházási igazgatója volt. Honlapja szerint a GTH kiemelt uniós forrásokból megvalósuló beruházásokhoz nyújt mérnöki szolgáltatásokat. A társaság árbevétele 2015-ben még csak a 100 millió forintot közelítette, tavaly már az egymilliárdot. Ezzel arányosan nőttek a bérköltségei is, ám mivel az anyagjellegű ráfordításai megugrottak (658 millió forintot tettek ki), adózás előtti eredménye 77,2 millió forintról 58,4 millió forintra csökkent.

Ennyi adósságtól szabadul meg a MÁV

Az elmúlt nyolc évben a Magyar Államvasutak (MÁV) finanszírozása nem volt megfelelő, a politika és a MÁV menedzsment rossz döntései és a megkötött előnytelen szerződések jutatták a vasúttársaságot csőd közeli helyzetbe - állapította meg az Országgyűlés vizsgálóbizottsága a Budapesten kedden tartott utolsó ülésén elfogadott jelentésben.

Csak kamu csontvázakat talált Varga Mihály?

Már Orbán Viktor miniszterelnök asztalán van a Varga Mihály államtitkár által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése, amely 63 „csontvázat”, vagyis az idei, vagy a 2011-es költségvetést terhelő kiadást nevesít.

Korrupciós botrányok: házkutatás pincétől a padlásig

Az MSZP szerint a Fidesz csak szóban harcol a korrupció ellen, de a változtatásban nem érdekelt. Az ellenzék úgy látja: a szocialisták nem önkritikát, hanem öndicséretet gyakorolnak.

Feljelentés a MÁV-székház eladása ügyében

Vagyoni hátrány okozása és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tett Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke ismeretlen tettes ellen a főváros VI. és VII. kerületi ügyészségén MÁV-székház eladása ügyében - olvasható a szakszervezet honlapján.

Mennyit keresnek az állami vállalatok felsővezetői?

Közérdekű információ, hogy a nagy állami vállalatok felső vezetői mennyit keresnek – döntött a Fővárosi Ítélőtábla tegnap másodfokon is, és ezzel pert nyert a Blikk.

Kartellgyanú a vasúti árufuvarozásban

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Vj-3/2008 ügyszámon eljárást indított a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés, a Magyar Államvasutak Zrt.,a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt, a Győr-Sopron–Ebenfurthi Vasút Zrt. és a CER Közép-Európai Vasúti Árufuvarozási Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. ellen; valamint a Vj-5/2008 ügyszámon a Magyar Államvasutak Zrt. és a MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. ellen.
Találatok: [10]  Oldalak:   1