language

Akták:

Római-parti mobilgát highlight_off

Kulcsszavak:

vízügy highlight_off

Római-parti mobilgát

Római-parti mobilgát

2013 februárjában a a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Az ekkor elfogadott tervek végül nem kerültek megvalósításra, mivel a mértékadó árvízszint 2015-ös megemelése miatt új tervekre volt szükség, amely már egy masszívabb, erősebb és magasabb gátról szólt. A parti hullámtér árvízvédelmére a főváros kezdetben közel 5 milliárd forintnyi közpénzt kívánt fordítani, az új tervekkel a költségek 12,5 milliárd forintra nőttek, azonban a valós kiadások becslések szerint a 15-20 milliárdot is elérhetik. A projekt megvalósulása esetén nem a Királyok útja-Nánási úton található fővédvonalat erősítik meg, hanem egy teljesen új mobil gát épülne közvetlenül a Duna mellett, amely a teljes Római-part és a Csillaghegyi öblözet árvízvédelméért felelne.

 

A projekt kritikusai szerint magánszereplők ingatlanpiaci érdekeit is szolgálhatja, a mobilgát megépülésével ugyanis a part menti, hullámtérben lévő ingatlanok értéke jelentősen felértékelődne, valamint az építkezési kedv is jelentősen növekedne. A területen található többek között Egri Gábor, műtrágya előállításból és vegyi áruk szállításából meggazdagodott üzletember négycsillagos szállodája, ami annak ellenére kapta meg az építési engedélyt az akkor még Tarlós István vezette kerületi önkormányzattól, hogy legalsó szintje is lakótérként szolgál. Emellett Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó cégek is úgy építenek lakóparkot a területen, hogy arra lakóingatlant hivatalosan még nem lehetne építeni, mivel hullámtérként üdülőterületnek minősül.

 

A szakértői és civil tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés végül 2017 áprilisában fogadta el a mobilgát végső tervezetét. A döntést nem előzte meg társadalmi párbeszéd, mindössze egyetlen lakossági fórum volt tartva az érintett III. kerületben. A döntés időpontjában képviselők még nem voltak birtokában a mobilgáthoz készülő kockázatelemzésnek sem, a terveket annak ismerete nélkül fogadták el. 2017 júniusában a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése is elindult, a mobilgát tervezett átadási időpontja jelenleg 2019 januárja.

 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Római-part: partéli helyett most kerítésvonali mobilgátat terveznek, de ennek sincs realitása

Ismét a Római-parti mobilgátról szavazott szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az előterjesztés és a szavazás eredményeképp most egy olyan nyomvonal továbbtervezését támogatta a közgyűlés többsége, amit a helyi civilek elég egyöntetűen elutasítanak – még a főváros álláspontját korábban támogató mobilgát-párti egyesület is. A döntés várható következményeivel kapcsolatos aggodalmakat enyhítheti, hogy az elmúlt nyolc évben a képviselőtestület már vagy féltucat határozatot hozott a végleges nyomvonalról, a mostani pedig további feltételekhez köti, és a bizonytalan jövőbe tolja a gátépítésről szóló végleges döntést.

Visszavonta a főváros a Római-parti mobil gát engedélykérelmét, egyelőre biztosan nem épül semmi

December 14-én kelt határozatával az eljáró hatóság megszüntette a Rómaira tervezett mobil gát vízjogi engedélyezési eljárását. Ezzel a part közvetlen fenyegetettsége megszűnt, és megnyílt a lehetőség egy józanabb árvízvédelmi megoldás kialakítására.

Elhasalt a mobilgát-trükk - Pályáztatni kell a tervezést

A sok éve húzódó mobilgát-projekt mindig akkor válik hirtelen sürgőssé, amikor valamilyen, a nyilvánosságot vagy a verseny tisztaságát biztosító szabályt kell megkerülni. Ez történt akkor is, amikor „nem volt idő” a mobilgát műszaki alternatíváinak megvizsgálására (végül a Fővárostól függetlenül mégis készült egy anyag a legnevesebb vízügyi és tájépítészeti szakértők közreműködésével, ami kimutatta, hogy a Nánási út - Királyok útja vonalában megvalósított hagyományos gátas védekezés pénzügyi és környezeti szempontból is előnyösebb lenne), meg akkor is, amikor a közbeszerzési szabályokat hagyták figyelmen kívül.

Káosz a Római-parti mobilgát körül: folyik az engedélyezés, de nincs kész a megvalósíthatósági tanulmány

Három hónapos határidőre szerződtek februárban, de a mai napig nem készült el a megvalósíthatósági tanulmány és a költség-haszon-elemzés a partélre tervezett mobilgát-projekthez.

Miért szükségszerű a táj pusztulása a Rómain, ha mégis a parton épül meg a mobil gát?

Egyelőre visszavonulót fújt a Római-parti mobilgát ügyében a főváros vezetése, de a főpolgármester elkötelezettségét és eddigi taktikai cikkcakkjait látva korántsem biztos, hogy ez a végleges álláspont. Videónkban a hasonló elképzelés alapján indult, de építés közben kudarcot vallott visegrádi projekten mutatja be Nemes Zoltán mérnök, mi várható a valóságban, ha tényleg a parton próbálják megépíteni a mobil gátat. A két helyszínen forgatott videóban meggyőző bizonyítékát láthatjuk annak, hogy – szemben a látványtervek sugallatával -, sem füves rézsű, sem fák nem lehetnek a mobil gát környezetében. Ahogy a mérnök fogalmaz: „Vízépítési szempontból megnyugtató megoldás a teljes rézsűburkolás lenne, megfelelő alapozással.”

Kihúzta a szőnyeget a római-parti népszavazás alól a főváros

Visszavonta a fővárosi közgyűlés egy korábbi határozatát a római-parti mobilgát építéséről, így okafogyottá válik az erről szóló népszavazás. Az ellenzék szerint a főváros a határozattal csak kicselezte a népakaratot, hogy megakadályozza a referendumot, aminek a kiírásáért már az első napon tízezren írták alá az íveket.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>