language

Személyek:

Kemecsi László highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Két napja még remek ajánlatai voltak a csaló karcagi cégnek

Március 13-án még törökországi luxusút befizetésére buzdította a nyaralni vágyókat, márciusban pedig új irodát is nyitott Debrecenben a Kun-Mediátor Kft., amelynek ügyében azóta sikkasztás gyanújával nyomozást indított a rendőrség. A családi vállalkozásnak pénzügyi tevékenységre nem volt engedélye, mégis nagy hozamokat ígért. Eddig 195-en tettek feljelentést ellene.

Újabb pénzügyi botrány két miniszter városában

Milliárdos csalást követhett el egy karcagi utazási iroda, amely állítólag magas hozamot ígérő befektetésekkel is foglalkozott, holott erre nem volt engedélye. A cég tulajdonosa meglépett, és magával vitte a befektetők pénzét is. Az ügyben a rendőrség sikkasztás gyanújával nyomoz.
Találatok: [2]  Oldalak:   1