language

Akták:

Lehallgatási botrány (USA) highlight_off

Lapok:

VS.hu

Az online portál 2013 november 5-én indult el, eredeti terv szerint középen álló szerkesztőtáborral, mely tartózkodik a markáns véleménynyilvánítástól. 2014 augusztus végéig Kerényi György volt a portál főszerkesztője, ám ő hamarosan lemondott, miután egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a lap valójában Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozik, aki Matolcsy György jegybankelnök unokatestvére. A VS ebben az időben támogatásokat kapott a jegybank alapítványaitól, ami megkérdőjelezte a független működést.  2016-ban látta napvilágot azok az adatok, amelyekből egyértelművé vált, hogy ki áll a portál és az azt kiadó New Wave Production Kft. mögött. Ekkor az addigi a portálnál dolgozók közül szinte mindenki felmondott. A lap végül hosszú agónia után 2019. februárjában szűnt meg, miután a New Wave több áttételek keresztül a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) sodródott.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

Snowden: az NSA ipari kémkedést is folytat

Az ARD német közszolgálati tévének adott interjúban arról beszélt Snowden, hogy veszélyben az élete, az NSA pedig cégek ellen is kémkedik. Németországban pedig nem csak Merkelt, de más politikusokat, és a legnagyobb vállalatokat is megfigyelhették az amerikai titkosszolgálatok.

Brazíliának nem kell Snowden

Brazília nem tervezi, hogy politikai menedékjogot ad Edward Snowdennek. Pedig az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusa felajánlotta, hogy cserébe segítene annak feltárásában: az NSA mennyi titkos adatot gyűjtött Brazíliában. Az amerikai elnök pedig a nagy technológiai cégek fejeivel találkozott.

A Google szerszámaival dolgoznak a hírszerzők

A Snowden által kiszivárogtatott anyagból most az is kiderül, hogy az NSA olyan eszközökkel figyelte meg a netezőket, amiket a Google a reklámozók pontosabb kiszolgálására tervezett. Különbözik bármiben a marketing és a hírszerzés? - teszi fel a kérdést az újságíró.

A lehallgatást vizsgálják, Horváthra nem kíváncsiak

Az NSA lehallgatási botrány magyarországi szálait vizsgáló bizottság felállításáról már döntött a parlament, a NAV-ügyet vizsgáló bizottság sorsa kérdéses. Több okból is. Az összegyűlt aláírások ellenére ugyanis még mindig nem biztos, hogy összeülhet ez a bizottság, mert ha a házelnöknek kétségei vannak abban, hogy a bizottságot a törvényi kritériumok alapján fel lehet-e állítani, fordulhat az alkotmányügyi bizottsághoz.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>