language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Személyek:

Welsz Tamás highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Welsz Tamás

Welsz Tamás  (másik, külföldön használt nevén: Tom Wallace Paar; Budapest, 1972. november 24. – Budapest, 2014. március 20.) vállalkozó. Magyar, uruguayi, bissau-guineai állampolgár.

Nevezetes 2013-ban lett, amikor megvásárolta a Sólyom Airwayst. Ekkor kiderült róla az is, hogy a panamai hatóságok csalás miatt körözést adtak ki korábban ellene, és az élettársa ellen is. 2014 elején a Simon Gábor elleni vizsgálatok kapcsán került reflektorfénybe. Ez év márciusában öngyilkos lett. 2014 év végén még mindig körözte az Interpol.

Forrás: Wikipedia 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Kihasználta kiváló kapcsolatait Welsz Tamás

Komoly kapcsolatai voltak a néhai Welsz Tamásnak, amelyekkel élt is. Élettársa bár leleplezést ígért, végül nem írta meg az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor „valódi” történetét, sőt a Welszről szóló könyv is eltűnt a világhálóról. Az asszony – és Welsz – lekerültek az Interpol körözési listájáról.

Ma bíróság elé áll Simon Gábor és társa

Ma reggel társával, K. Józseffel együtt bíróság elé áll Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt március elején emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Simon-per - Tagadta bűnösségét a volt képviselő

Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

Szerdán kezdődik Simon Gábor volt szocialista politikus büntetőpere

Szerdára tűzte ki az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolt Simon Gábor volt szocialista országgyűlési képviselő, államtitkár, az MSZP egykori elnökhelyettese, illetve választmányi elnöke elleni büntetőperben.

KÉT EMBERT GYANÚSÍTANAK A WELSZ-ÜGYBEN

Welsz Tamás ügyével összefüggésben közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki két embert a Központi Nyomozó Főügyészség. Lapunk értesülése szerint a terheltek ellen az elhunyt vállalkozó lakásán talált hamis útlevelekkel és egyéb iratokkal összefüggésben indítottak eljárást. Ismert, hogy ezek között volt az a Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes képével, de álnévre kiállított hamis útlevél, amely miatt az expolitikus hamarosan bíróság elé állhat.
Találatok: [5]  Oldalak:   1