Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
10 millióért rendelt berendezési tárgyakat a jegybank alapítványa
A jelek szerint nem ért végét a jegybanki alapítvány, a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) bázisának, a Várban lévő régi budai városháza épületének csinosítgatása. Az alapítvány oldalán közzétett, 5 millió forintnál nagyobb szerződéseket tartalmazó listán ugyanis új tételek jelentek meg, amelyek rendre az Úri utcai ingatlanhoz kapcsolódnak. A házba most közelebbről meg nem nevezett „berendezési tárgyakat” gyártatnak és építtetnek be nettó 9,94 millió forintért.
Hétmilliárdért építettné tovább a kormány az új Pénzügyminisztériumot
A Pénzügyminisztérium a tervek szerint 35-38 milliárd forintért költözne a Várba, de a végső számla könnyen bőven 40 milliárd forint felett is lehet.
Az Olof Palme Ház tervezése még drágult egy jó nagyot, pedig már javában zajlik a felújítás
82,4 millió forintról 122 millió forintra drágult a városligeti Olof Palme Ház felújításának tervezése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Vagyis az eredeti megbízás értékének 28 százalékával, ugyanis a Liget fejlesztéséért felelős projektcég, a Városliget Zrt. 2016 végén még csak 79 millió forinttal szerződött az Archi-kon Építészeti Tervező-Szervező Kft.-vel.
Kiderült, mennyibe kerül a sajtszerű zeneház felépítése a Városligetben
17,5 milliárd forintba kerül a Magyar Zene Háza felépítése a Városligetben – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A kivitelezőt tárgyalásos eljáráson választották ki, mivel az eredeti, nyílt eljáráson csak a tervezett összegnél drágább ajánlatok érkeztek – mondta el Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója a Magyar Időknek még 2017 márciusában. A hirdetmény szerint a városligeti ingatlanfejlesztő projektcég három vállalkozással tárgyalt:
Pár száz millió forinttal drágult a Budai Vigadó felújítása
4,6 milliárd forintról 4,9 milliárd forintra drágult a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. A drágulás indoklása szerint a “beruházás teljesítéséhez, és a rendeltetésszerű és biztonságos használathoz szükséges további pótmunkák” miatt fizet többet a Hagyományok Háza a kivitelezést végző Épkar Zrt-nek.
Top 10 sportprojekt, amire Orbánék 2019-ben milliárdokat költenek
A jövő évben a kormány által a sportcélú intézmények fejlesztésére fordított számla végösszege 250 milliárd forint lehet.
Erre készül a kormány: meglepő és milliárdos döntések körvonalazódnak
Gyorsvasutakra és egyházi beruházásokra költi előszeretettel a kormány a Beruházás Előkészítési Alap milliárdjait. Nem minden tervből lesz konkrét beruházás, ráadásául az alap milliárdjaival kapcsolatos döntések finoman szólva sem átláthatóak, ellenben jelzik, hogy a kormány a következő négy évre mit tervez.
Orbán álma: már 750 milliárd forint felett jár az olimpiai számlánk
Folyamatosan készíti elő a kormány azokat a sport- és infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek egy budapesti olimpia megrendezéséhez kellenek.
Tízmilliárdból kezdik építeni az NGM új épületét
A pályázók versenyében 70 százalékban az árajánlat számít, az NGM most azzal számol, hogy az első ütemet megússzák nettó 9,8 milliárd forintból – ugyanakkor az építőipar túlterhelése miatt könnyen lehetséges, hogy magasabb ajánlatok érkeznek majd a kivitelezésre. A közbeszerzési kiírásból az is kiderül, hogy az első ütem legalább 1,5 évet vesz igánybe, ami azt jelenti, hogy még évekig nem költözhet be a NGM régi Pénzügyminisztériumi épületébe.
Varga Mihály 35 milliárdért költözik a Budai Várba
A beruházás 2,5 évig tart, mostani becslések szerint 35-38 milliárdba kerül, viszont csak minden második ngm-es alkalmazottnak lesz helye a várban.