Donate K-Monitor on Facebook
K-Monitor
Ft
Corruption-related loss in Hungary recently.
Watchdog for Public Funds

News

A büntetőjog professzora szerint kamuindokokkal ítélték el Botka embereit

Mint ismert, a múlt héten 6 és 10 hónap közötti, egy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Gyulai Járásbíróság a szegedi városvezetés néhány tagját, az egyik alpolgármestert, a polgármesteri kabinetfőnököt, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőjét, a parkolási üzletág vezetőjét, és a címzetes főjegyzőt, mert a vád szerint 2008 és 2012 között 307 ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre közgyűlési felhatalmazásuk vagy egyéb jogszabályi alapjuk nem volt valamint olyanok is kaptak ingyenbérletet, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal.

Kiszelly Zoltán havi 862.500 forintért ad tanácsokat a Miniszterelnöki Kabinetirodának

A századvéges Kiszelly szeptember elejétől december végéig összesen nettó 3,45 millió forintot kap a propagandaminisztériumtól azért, mert “stratégiai külpolitikai tanácsadói feladatokat lát el” német nyelvterületekhez kapcsolódóan.

Tudományosan bebizonyították, hogy 2010 óta sokkal több lett a gyanús közbeszerzés

A Korrupciókutató Központ munkatársai megvizsgálták az összes közbeszerzést 2005-től 2018 augusztusáig, több mint 193 ezer darabot. 2010 óta egyértelműen kevesebben indulnak egy adott pályázaton, mint korábban, vagyis sokkal kevésbé jellemző a verseny az állami pénzek elnyeréséért. 2010 óta sokkal több a korlátozott nyilvánosságú kiírás. Például amikor csak meghívottak indulhatnak, vagy amikor irreálisan rövid idő alatt kell pályázatot írni.

Files

Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, egyik fő hobbija a vadászat, ezért rendszeresen vesz részt hazai és külföldi vadászatokon. 2010-től az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke lett. Vadászatai...

2014 decemberében közleményben jelentette be Keszthely város önkormányzata: eladták a város yachtkikötőjét üzemeltető céget és a terület 15 éves bérleti jogát. A vevő az az év nyarán alapított...

A „BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely...
Downtown real estate speculation

Downtown real estate speculation

A főváros VII. kerületének önkormányzata 2003-ban és 2004-ben értékesített tisztázatlan körülmények között nyolc Belső-Erzsébetvárosban található, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlant....
Zuschlag-case

Zuschlag-case

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő,...
Casino city- Sukoró

Casino city- Sukoró

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége...
Kulcsár-case

Kulcsár-case

Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...
Tobacco retail tender

Tobacco retail tender

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány...

Horváth András, ex-adóellenőr 2013 novemberében robbantotta ki a botrányt azzal, hogy azt állította: a NAV-nál kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai...

Latest news

 
 
Tasz Transparency International CEE Trust OSI