language

Akták:

A kormánykritikus civilek elleni kampány highlight_off

Kulcsszavak:

adatigénylés highlight_off

A kormánykritikus civilek elleni kampány

A kormánykritikus civilek elleni kampány

Orbán Viktor miniszterelnök 2016 végén nyilatkozatokban fenyegette meg azokat a már korábban is támadott kormánykritikus civileket, akik külföldi támogatásokból végzik a munkájukat, amellyel a kormány korrupciós ügyeit tárják fel. A 888.hu-nak adott interjújában arra utalt: 2017-ben a Kormány "fellázad" az ellen a vélt nemzetközi befolyásolási kísérlet ellen, amely mögött a magyar kormány nyilatkozataiban Soros György magyar származású amerikai üzletembert és alapítványát (Open Society Foundations) sejteti, és melynek "idegen ügynökei" az említett civil szervezetek, köztük a K-Monitor Független Korrupciófigyelő Iroda.

Január elején a kormány nyílt kommunikációs támadást indított: Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: "el kell takarítani" ezeket a szervezeteket, amelyre az amerikai választások után létrejött republikánus többség ad lehetőséget. 2017. márciusi Mandiner-interjújában az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet vádolta meg azzal, hogy a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél "sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól. Az EKINT az ügyben később pert nyert a politikussal szemben, akit a Fővárosi Ítélőtábla döntésében bocsánatkérésre és sérelemdíj megfizetésére kötelezett..

Később kormánypárti politikusok megerősítették azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kormány vagyonnyilatkozat tételre kötelezné a civil szervezetek vezetőit – izraeli példára hivatkozva.

Áprilisban egy olyan javaslat került a Parlament elé, amely "külföldről finanszírozott szervezetként való regisztrálásra kötelezné a 7,2 millió forint feletti támogatást külföldi elnyerő alapítványokat és egyesületeket”. A tervezet ellen 248 szervezet tiltakozott, és több tízezren vettek részt a Hősök terén megrendezett tüntetésen is. Állásfoglalások: TASZ, Átlátszó, Helsinki, K-Monitor. 2017. június 13-án a törvényt az országgyűlés Fideszes többsége elfogadta.

Az Európai Unió Bíróságának 2020-as döntése értelmében uniós jogot sért a külföldről támogatott civileket nyilatkozattételre kötelező törvény. 2021 nyarán az országgyűlés – a régi visszavonása után – új civiltörvényt szavazott meg. Az új szabályozás szerint a 20 millió forintos mérlegfőösszeg fölötti szervezetekről évente jelentést készít az Állami Számvevőszék. Emellett az új törvény azt is előírta, hogy az alapítványoknak összeghatártól függetlenül fel kell tüntetniük adományozóikat közhasznúsági jelentésükben. Ezen a kitételen végül enyhített a kormány: ennek alapján 500 ezer forintos összeg alatt az adományozók megőrizhetik névtelenségüket.

Vélhetően az ellenséges politikai klíma hatására 2018-ban az OSF bezárta budapesti irodáját és Berlinbe költöztette át. 2023-ban jött a hír, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok kivonul az EU-ból és felfüggeszti az uniós országokban működő civil és jogvédő szervezetek támogatását.

Tudnivalók civil szervezetek számára a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényről (TASZ)

A miniszterelnök Norvég Alapból finanszírozott szervezetek ellen indított, konkrét visszélések feltárása nélkül zárult támadásáról itt gyűjtjük a cikkeket.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Fegyveres önvédelmet indítványoz Földi László az Országgyűlés alelnökének készült tanulmányában

Különböző témákban, összesen 5,4 millió forintért 24 tanulmányt rendelt az elmúlt 3 évben az Országgyűlés fideszes alelnöke, Lezsák Sándor. Földi László például 350 ezer adóforintért írta meg a “Gondolatok az Európát ért invázióval összefüggésben” című 15 oldalas dolgozatot, amelyben egyebek mellett fegyveres önvédelemre és a kaszárnyák M-zárolt készleteinek kifosztására buzdít.

Nyert a TASZ a Magyar Hírlap ellen

Első fokon nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) abban a perben, amit Kacsoh Dániel újságíró indított ellenük. A Magyar Hírlap munkatársa olyan adatok kiadásának megtagadása miatt perelte be a civil szervezetet, amelyeket nem kötelesek kiadni az újságírónak, mert azok nem közérdekű adatok. Kacsoh annak ellenére perelte a szervezetet, hogy ők már most is több adatot tesznek közzé honlapjukon, mint amennyit a törvény szerint kötelező lenne. A bíróság a TASZ-nak adott igazat - írja közleményében a jogvédő szervezet.

Útmutató az adatok közzétételéről és adatkérések megválaszolásáról civil szervezeteknek

A közérdekű ügyekkel foglalkozó civil szervezetek a magánautonómia keretében szerveződnek, de a nyilvánosság előtt végzik a tevékenységüket. Abban a nyilvános térben működnek, amelyben az emberek szabadon egyesülhetnek, eszméket cserélhetnek, megnyilatkozhatnak. A politikai nyilvánosságban való jelenlétük átlátható működést követel tőlük. Abban az esetben, ha a szervezet közpénzt használ fel, vagy részt vesz a közhatalom gyakorlásában, ezzel a tevékenységével összefüggésben az államhoz hasonló átláthatósági elvárásoknak is meg kell felelnie.

Bepereltük a titkosszolgálatot az eltitkolt Soros-tanulmányért – Orbánék megint Finkelstein kottájából játszanak

A külföldi hírszerzésre specializálódott Információs Hivatal nemzetbiztonsági érdekekre és mások jogainak védelmére hivatkozva nem adta ki az Átlátszó közadatigénylésére a környékbeli országok Soros-támogatott szervezeteiről készült tanulmányát, ezért bepereltük a titkosszolgálatot. Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese egy tegnapi sajtótájékoztatón már arról beszélt, hogy minden eszközzel vissza kell szorítani, és “el kell takarítani” az országból a Soros-birodalom civiljeit. Úgy tudjuk, hogy a magyar kormány a tavaly nyáron elfogadott izraeli “civil átláthatósági törvény” bevezetésénél bábáskodó konzervatív amerikai kampányguru, Arthur J. Finkelstein tanácsai alapján jár el az ügyben.
Találatok: [4]  Oldalak:   1