Akták: |
|
Kulcsszavak: |
Találatok: [4] Oldalak: 1
Vajnával sikerült, bevételben a TV2 lenyomta az RTL-t
Közel másfélszeresére növelte 2017-ben árbevételét a TV2 Zrt., aminek köszönhetően története során először megelőzte az RTL-t. Az Andy Vajna tulajdonában álló csoport tavaly 34,5 milliárd forintos forgalmat hozott össze, 11 milliárddal többet, mint 2016-ban. A gyors bővülés sem volt azonban elég ahhoz, hogy a vállalat eredménye nyereségbe forduljon. Igaz ezúttal legalább nem 7, csak 2 milliárd volt a veszteség.
Lokál-patrióták
Vagy tizenöt-, vagy húszmilliárd forintba kerülhetett Andy Vajnának a TV2-csoport megszerzése. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal életrehívása miatt kellett duplájára emelni a csatorna hirdetési listaárait. A cégvezetésben még kuszák az erőviszonyok, de a Tények műsor Habony Árpád felségterületének látszik.
GVH: Rászállunk az RTL-re, de nem a TV2 miatt!
Hivatalosan is közölte Gazdasági Versenyhivatal, hogy vizsgálódik a Magyar RTL Televízió Zrt. reklámértékesítési gyakorlata miatt. Hogy lesz ilyen vizsgálat, azt már a hét elején lehetett tudni, de a hivatalos bejelentés elmaradt, amit a GVH egy tőle szokatlan magyarázkodással fűszerezett meg. A közlemény bevezetőjében azt írják: Az eljárás nincs összefüggésben a Vajna-csoport a TV2 feletti irányításszerzéséhez kapcsolódóan lezárult eljárással.
„Nincs oligarchaháború” – Interjú Varga Mihállyal
A TV2 magánbefektetők ügye, a kormánynak nincs köze hozzá. A NAV-nál lesznek leépítések, folyamatos az egyeztetés a bankszektorral a növekedés serkentéséről. Lesz áfacsökkentés az építőiparban, de más adót nem mérsékelnek, esetleg célzott járulékkedvezmények jöhetnek szóba – nyilatkozta lapunknak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Találatok: [4] Oldalak: 1