language

Intézmények:

MNB Biztonsági Szolgáltatások Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Csányi OTP-s bizalmasának fegyverkereskedő cége elbukott egy kétmilliárdos üzletet

Tiltott összejátszás gyanúja miatt diszkvalifikálta a Védelmi Beszerzési Ügynökség az OTP Bank egyik fontos alkalmazottjának cégét egy közbeszerzésből. A Milipol Zrt. adta ugyan a legjobb ajánlatot a 9 milliméteres parabellum-lőszerek vásárlására indított eljárásban, az ügynökség azonban úgy ítélte meg, hogy az árakat egyeztette egy másik, az eljárásban résztvevő céggel, hogy megszerezhesse az üzletet. A szóban forgó cég alapítója is a Milipol vezetői köréhez tartozik.

Lehallgatástól retteg Matolcsy?

Magántestőrséget épített ki közpénzből a jegybank elnöke – írta meg elsőként a Népszava. A biztonsági céget egy aktív rendőr alezredes vezeti, de Matolcsy Györgyék időközben titkosszolgálati szakemberekkel is feltöltötték a vállalkozást. A cég védi az elnököt és az alelnököket, de más feladatai is lehetnek: titkos kormányzati információkra is vadászhatnak.

Kémvezérrel, katonai elhárítóval, TEK-es harci kiképzővel erősített Matolcsy

Teljesen tipikus karrierútnak számít ma Magyarországon, ha egy leszerelt vagy nyugdíjas titkosszolga egy állami vállalat vagy egy bank biztonsági osztályán helyezkedik el. A Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) titkosszolgálati igazolásainak mértéke mégis meglepőnek tűnik, ugyanis nem akármilyen exkémeket, valamint exkommandóst igazolt le. Ott dolgozik már az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), azaz a polgári kémelhárítás három volt magas rangú vezetője, illetve a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik legjobbnak tartott harci kiképzője is.

Unortodox mohóság - Jegybanki vezetők mesés javadalmazása

A jegybank többségi tulajdonában álló cégeknél is vastagon fognak a ceruzák, ha a vezetők fizetéséről van szó: a számla Matolcsynak köszönhetően százmillióról félmilliárdra hízott. A központi bank némely vezetője ráadásul szabálytalanul veszi fel a tiszteletdíját.
Találatok: [5]  Oldalak:   1