Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön
Kampánytéma lett, hogy vizsgálatot indított a sporttámogatások miatt az adóhatóság, de hivatalosan nem mondják meg, ki a gyanúsított.
Orbán Viktor döntött a csornai napelemgyár sorsáról
A kormányfő döntése péntektől hatályos.
Hatmilliárdért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással megépült élményparkot
Az állam öt évvel ezelőtt közel egymilliárd forinttal támogatott meg egy turisztikai fejlesztést Zalaszabaron. Az így kialakított élményparkért az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány tavaly csaknem hatmilliárd forintot fizetett – tudta meg a 24.hu. A területet a jövőben beteg, gyógyuló és rászoruló gyermekek használhatják majd ingyenesen – igaz, ez eddig is így volt.
Guller Zoltán
Szabadics Zoltán
Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART)
Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Kisfaludy Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Zobori KalandoZoo Kft.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
idegenforgalom
Zala megye
Zalaszabar
Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, épp most ég el benne több mint 10 milliárd forint állami hitel
Esélyes, hogy elbukja az állami tulajdonú MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. annak a 40 millió eurós hitelnek a nagyobb részét, amit a csornai napelemgyár projektjébe beletolt. Miközben pörög a napelempiac, az Ecosolifer Heterojunction Kft. három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget hozott össze. A cég megmentésére bevetették a szerkezet-átalakítási eljárást, de nem érkezett meg a beharangozott külföldi megmentő a sokmilliárdos tőkeinjekcióval, így végül a bíróság elrendelte a napelemgyártó felszámolását.
Haidegger Ákos
EcoSolifer AG
Ecosolifer Heterojunction Kft.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
ProTrust Reorganizáció Felszámoló és Befektetési Kft.
Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
napelem / megújulók
támogatás
Csorna
Győr-Moson-Sopron megye
A Fidesz országgyűlési képviselőjére vallott a fideszes polgármester, a rendőrség mégis lezárta a nyomozást
Nyírkarász kormánypárti polgármestere a rendőrségen mondta el, hogy Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő behívatta, és közölte, a barátja cégének kell megépítenie a település piacát, ellenkező esetben nem kapják meg az arra elnyert uniós pénzt. A nyomozást mégis megszüntették. A polgármester lapunknak most azt mondta, „hiába verklizik itt a rendőrség, úgysem tudnak tenni semmit.”
Félmilliós fizetésemelést kapott Orbán Ráhel barátnője
Így ér össze a kínai kamuküldemény, a posta, a kazah tiszteletbeli konzul és a lélegeztetőgép-biznisz
Dőlnek a levelek a szerkesztőségünkbe a kéretlen kínai webshopos küldeményekkel pórul járt olvasóinktól, a palira vett munkatársunkéhoz hasonló történettel: kollégánk nem kért, mégis kapott egy csomagot, és kifizetett 13 ezer forintot egy nem túl okos óráért. A pénzét azóta visszakapta, miután bejárta a magyar-kínai-hongkongi-román cégekből álló hálózat valamennyi ágát-bogát. (Olyan olvasók is jelentkeztek, akik egyik másik céghálóba gabalyodtak bele.) Többen arról számoltak be, hogy fel sem tételeztek átverést, hiszen a Magyar Posta MLP-furgonjával érkezett a csomag.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Horváth László (Fidesz)
Szalay-Bobrovniczky Vince
CECZ Közép-Európai Kft.
European Chinese Supply Chain Zrt.
European Post Service (EPS) Kft.
L.A.C. Holding Zrt.
Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt.
Ningbo Talents IT Co. Ltd.
ZTO Express
állami / önkormányzati vállalat
klientúra
lélegeztetőgép
NER-es infláció: Rogánék 17,6 százalékos áremelést engedélyeztek a Balásy-cégbirodalomnak
Magyar Péter nemrég arról beszélt, hogy a Rogán-féle propagandagyár fő beszállítójának túlárazását tapasztalta évekkel ezelőtt, a Diákhitel Központ vezetőjeként, a Szabad Európa dokumentumok alapján mutatta be az állami szektor kommunikációjára felkent csoport trükkös árazási gyakorlatát, Polt Péter legfőbb ügyész pedig nyomozást indított az üggyel kapcsolatban. A főszereplő, Balásy Gyula cégcsoportja közben a tavalyi inflációnak megfelelő áremelésre kapott engedélyt a Nemzeti Kommunikációs Hivatallal kötött szerződésének megfelelően.
Havi 2,3 milliós állásáról mondott le Palkovics bizalmasa, miután vádat emeltek ellene
Távozott posztjáról Barta-Eke Gyula, aki a Palkovics László volt miniszter irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője volt – derült ki a vállalat cégbírósági dokumentumaiból. Barta-Eke azután mondott le az államtól több más céggel együtt a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alá kiszervezett társaság vezető posztjáról, hogy vesztegetés elfogadása és befolyással üzérkedés miatt vádat emelt ellene az ügyészség.
Tagadja a számvevőszék, hogy a főváros kivéreztetését igazoló jelentés miatt váltották le az önkormányzatokat ellenőrző igazgatóság vezetőjét
Átszervezésekre került sor a napokban az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ). A szerkesztőségünkbe érkezett hírek szerint leépítés történt a sajtóosztályon, illetve a fővárosi önkormányzat zárszámadásának ellenőrzését végző igazgatóság vezetője sincs már a helyén. A szervezeten belül az terjedt el, hogy az igazgató elmozdítása összefügghet az ÁSZ nemrég közölt jelentésének megállapításával, miszerint a fővárosi önkormányzat 2021-től nettó befizetője a költségvetésnek.