language

Intézmények:

A-Híd Építő Zrt. highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Reagált a Lánchíd kivitelezője

„Az A-Híd Zrt.-nek nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó szerződése volt az eljárás alatt álló céggel, az nem kapcsolódott közbeszerzésen elnyert projekthez, így értelemszerűen a Lánchíd felújításához sem. A szerződések teljesítését az A-Híd Zrt. felé igazolták, a kiállított számlák ellenértéke kizárólag az eljárás alatt álló cég számlájára került utalásra. Külső cégek gazdálkodására, kapcsolatrendszerére és egyéb működésére a teljesítésen túl az A-Híd Zrt-nek semmilyen rálátása és ráhatása nincs. Adatszolgáltatóként a hatósági eljárás egyéb részleteit (okát, résztvevőit, helyszíneit stb.) nem ismerjük, de mi is megdöbbenve olvassuk az arról szóló sajtóhíreket, így azt is, hogy a hatósági eljárással érintett cég az ATV-vel beszállítói kapcsolatban állva az ATV-nek is kárt okozott. Hangsúlyozzuk, hogy az A-Híd Zrt. nem alanya a hatósági eljárásnak, csak a külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV felé.

Döbbenetes összeg kerülhetett a Lánchíd-felújítás kivitelezőjétől a számlagyár-ügy kulcsfigurájának cégéhez

Két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-HÍD Zrt-től a számlagyár-ügy gyanúsítottjának cégéhez. Az atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a beérkezett pénzből mintegy 900 millió forintnyi összeget jellemzően még beérkezésük napján továbbutalhatták a december elején őrizetbe vett Vig Mór ügyvédhez köthető magán-, illetve ügyvédi letéti számlákra, majd rövid időn belül készpénzben felvehették őket. A Sunstrike Hungary Kft. beszállítóként az ATV-nek is kárt okozott egy, a Sunstrike által leszállítani vállalt sorozat gyártása során végrehajtott szerződésszegéssel. Az ATV emiatt felszámolási eljárást kezdeményezett a Sunstrike-kal szemben és további információk rendelkezésre állása esetén egyéb jogi lépések megtételére is sor kerülhet az ügyben.
Találatok: [2]  Oldalak:   1