language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [58157]  Oldalak:   <<  <  36 37 38 39 40 41 42 43 44 45   >  >>

Balog Zoltán a püspökség mellett még valamihez ragaszkodik: érvényes még a diplomata-útlevele

A kegyelembotrányban kulcsszerepet játszó és tisztségeinek csak egy részétől megvált, de püspöki posztját megtartó Balog Zoltán továbbra is nagyköveti rangban képviselheti Magyarországot külföldön.

A NER kedvenc takarítócége 106 milliárd forint értékű megbízást kapott pár hét alatt

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint nem az ajánlatkérő döntésén múlik, ha nincs elég szereplő, aki indulna a közbeszerzésen. Viszont a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság legutóbbi, 88 milliárdos tenderénél annyira egyértelműnek tűnt, hogy melyik cégre írták ki az eljárást, hogy azon sem lepődtünk volna meg, ha rajtuk kívül senki más nem nyújt be ajánlatot. Végül ugyan többen is indultak, a nyertes mégis pontosan ugyanaz lett, mint aki az elmúlt években: a B+N Referencia Zrt. Ez a cég nyerte el egyúttal a MÁV 17,8 milliárdos és az Integritás Hatóság 35 millió forintos tenderét is.

Kalocsai elkerülő: utakat adnak át az államnak, a fideszes polgármester korábban az ellenkezőjét ígérte

„Az önkormányzat felkéri az Államot, hogy az elfogadott koncepcióterv alapján tervezze meg és építse meg az átvezető utat és a hozzá tartozó parkolókat. Tehát nem akarunk vagyont átadni és nem akarunk vagyonkezelői jogot sem létesíteni!” – írta határozati javaslatában Kalocsa fideszes polgármestere. Majd a jegyzőkönyv szerint már nem ez történt, egy módosítás után. Filvig Gézát és a jegyzőt is hiába kérdeztük.

Hadházy Ákos az OLAF-hoz fordult, a legalapvetőbb információk sem derülnek ki a 104 milliárd forintos Gondosóra programról

Hiába a több szereplős érdeklődés, a kormánypropaganda állításain túl semmilyen, még a legalapvetőbb információk sem derülnek ki a Gondosóra program részleteiről. Az uniós támogatásból finanszírozott, 104 milliárd forintos projekttel összefüggésben Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója rendszeresen sikertörténetről számol be.

Kiengedték a fegyházból Vizoviczki Lászlót

Szabadult a fegyházból a rendőrök megvesztegetése és költségvetési csalás miatt elítélt Vizoviczki Lászlót – tudta meg a Magyar Nemzet. A Hajógyári-sziget volt urának két ítéletét összbüntetésbe foglalták, aminek köszönhetően Vizoviczki már szabad ember.

A felégetett Ösvény. Gyújtogatással akarta felhívni a figyelmet a visszaélésekre

Nem engedte az ügyészség, hogy munkatársunk interjút készíthessen a letartóztatásban lévő H. Zsolttal, aki még február elején felgyújtott egy füzesgyarmati raktárat. A volt Fidesz-tagot, aki a Békés megyei politikai elit legfelső köreiig érő visszaélésekről tud, egy titkosszolgálati alezredes is meglátogatta.

Hadházy az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz fordult a 104 milliárd forintba kerülő gondosórák miatt

A kormánypropaganda állításain túl semmilyen, még a legalapvetőbb információk sem derülnek ki a Gondosóra program részleteiről, írja a Népszava. Az uniós támogatásból finanszírozott, 104 milliárd forintos projektről Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó szokott rendszeresen sikerjelentéseket kiadni, így például arról, hogy már „csaknem” 600 ezren regisztráltak a programba, és hogy a szolgáltatás hány ezer életet mentett meg (március közepéig hétezret, mostanra „több mint tízezret”).

Két év felfüggesztettet kapott a 200 milliós csalással vádolt volt újszentiváni polgármester bűntársa

Két év felfüggesztett börtönt, valamint egy egymillió forintos pénzbüntetést kapott az a nő, aki cégvezetőként majd adminisztrátorként részt vett abban a költségvetési csalásban, ami 2017 és 2019 között történt a Szegedtől 8 kilométerre lévő, 1900 főt számláló Újszentivánon. Az esetet a település akkori, függetlenként regnáló polgármesteréhez, Putnik Lázárhoz kötik, az ügyészség szerint négy társával egy munkásszálló építése során okoztak jelentős vagyoni hátrányt az államnak, több mint 200 millió forintot csalva el.

Magyar Péter szerint Varga Judit olyan maffiakormányról beszélt neki, amiből nem lehet kiszállni

Magyar Péter kora délután jelentette be Facebook-oldalán, hogy egy, a felületein 18 óra 30 perckor megjelenő interjúban elmondja, hogyan keletkezett az a hangfelvétel, amelynek nyilvánosságra hozatala után szerinte le kell mondania a kormánynak. Magyar magát a felvételt kedden 9 órakor hozza nyilvánosságra az ígérete szerint, és azt az ügyészségnek is átadja.
Találatok: [58157]  Oldalak:   <<  <  36 37 38 39 40 41 42 43 44 45   >  >>