language

Helyek:

Csongrád highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Sok hátrányos helyzetű településre pont nem jutott a szegényeknek szánt élelmiszercsomagokból

Egy 2014-es kormányrendeletre hivatkozott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amikor arról kérdeztük, mi alapján döntöttek arról, hogy mely településen osztják ki az uniós milliárdokból vásárolt élelmiszercsomagokat. A közadatigénylésben megkapott táblázatok szerint a hivatkozott járásokban pont a szegényebb településekre nem jutott csomag. Csongrád megyét vizsgálva az látszik, hogy a hátrányos helyzetű települések felén semmit sem kaptak, a helyi családsegítők pedig nem szólhattak bele abba, hogy ki is a rászoruló.

Lehet-e más sorsa egy önkormányzati intézménynek, mint hogy spórolnak rajta?

A szokásos összevonás helyett kettéválasztottak egy intézményt Csongrádon. A könyvtár és a múzeum külön működtetve többe fog kerülni, de a döntésnél nem a költséghatékonyság számított.

Letartóztatták Újszentiván polgármesterét

A Szegedi Járási Ügyészség egy munkásszálló építése miatt indítványozta három férfi letartóztatását. A gyanú szerint a túlárazások miatt 222 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek a szállók építésekor. Ennyi volt az állami támogatás. A teljes építkezést a pályázatban 149 millió forint önrésszel együtt 371 millió forintban szabták meg.

Otthonából vitték el a nyomozók Újszentiván polgármesterét

Egy önkormányzattal szerződött pályázatírót is őrizetbe vettek. Három hete a NAV tartott razziát a Csongrád-Csanád megyei község polgármesteri hivatalában.

Pénzkérdés – Csongrád-Csanád megyei települések, ahol nem látják szívesen Márki-Zay Pétert

Csongrád-Csanád megye tizenöt polgármestere egyszer csak arra ébredt, hogy náluk Márki-Zay Péter nem igazán szívesen látott vendég. Ha feléjük kampányol, nem mutatkoznak vele, nem is fotózkodnak együtt, de azért persze beteheti a lábát a falvakba. Ez az a körzet egyébként, ahol az ellenzék miniszterelnök-jelöltje Lázár Jánossal csap majd össze áprilisban. Utánajártunk, hogy miért fajulhatott el így a helyzet, és mi állhat a háttérben.

Újabb nyolc szociális intézményt adnak ingyenesen egyházi tulajdonba

Egy tavaly hozott törvény alapján kerülnek át.

Hamis hozzájárulás, okirat-hamisítás miatti feljelentés – lázongás Simonka körzetében

Lázadás jelei látszanak Dél-Békésben, amelynek még mindig az a Simonka György (Fidesz-KDNP) az országgyűlési képviselője és a kormánypárt választókerületi elnöke, akit bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekmények vádjával került a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa elé.

Százmilliós kamuprojektekre bukkant a kormány Simonka birodalmában

Szolgáltatások, workshopok, állásbörzék és képzések lesznek a mezőkovácsházi központban, a projekt 199 millió forint uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul majd meg – adta büszkén hírül egy 2018-as közlemény, milyen nagy segítséget jelent a Dél-békési Jövőkép Nonprofit Kft. vezetésével megvalósuló pályázat a munkanélküliségtől sújtott térségben.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>