language

Intézmények:

Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata (Budavár) highlight_off

Kulcsszavak:

engedély highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Vesztegetési vád, sumákolás és rágalmak – cukrászdák miatt áll a bál az I. kerületben

Budaváron mindent bevet a helyi Fidesz, hogy 2024-ben megbuktassa V. Naszályi Mártát. Testületi többségüket kihasználva fegyelmi eljárást kezdeményeztek és vizsgálóbizottságot is összehívtak a polgármester ellen a Ruszwurm tulajdonosának vádjai miatt, aki két budavári cukrászdát üzemeltet, és a kerülettel hosszú évek óta vitában áll. A polgármester szerint lejárató kampány folyik ellene, a Fidesz mindent gyanúsnak talált, a cukrászdatulajdonos pedig nem érti, hogy miért akarják „kitenni”.

Belerondított a világörökségbe a Rogán-kötvényes vállalkozó, most már papír is van róla

Éppen egy éve írtuk meg, hogy veszélybe került a Duna-parti világörökségi látkép egy darabja, ugyanis hirtelen kinőtt egy emelet a Várkert rakpart 17. szám alatti társasház tetején. Ez az a ház, amelynek a teraszáról egyedülálló dunai panoráma nyílik, ahonnan egykor a csillagász-matematikus báró taktaharkányi Harkányi Béla vizsgálhatta kedvére az égitesteket.

Feljelentést tesz a budavári önkormányzat a Red Bull Air Race ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést az I. kerület a 2015 és 2018 közötti Red Bull Air Race versenyek közterülethasználati kedvezményével kapcsolatban, jelentette be az önkormányzat. A Red Bull Air Race rendezvénysorozat közterülethasználati díjának elengedésével a számítások szerint 135 millió forinttal károsította meg 2015 és 2018 között az előző önkormányzati vezetés a Budavári Önkormányzatot – jelentette be V. Naszályi Márta polgármester.

Hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az I. kerület a Red Bull Air Race ügyében

Hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a Budavári Önkormányzat, mert megítélése szerint az előző vezetés 2015 és 2018 között túl nagy engedményt adott a Red Bull Air Race szervezőinek a közterület-használati díjból. V. Naszályi Márta, a kerület polgármestere bejelentette: számításaik szerint négy év alatt összesen 135 millió forintos kár érte az önkormányzatot.

Megfelelő kapcsolatrendszerrel bárki ráhúzhat egy emeletet egy társasházra a lakók hozzájárulása nélkül

A kormányhivatalnak kéne leállítani az építkezést, amire az engedélyt korábban egy jelenlegi kormánybiztos cége kapta.

I. kerületi vezetés: Jogsértő szerződéssel szerzett ingyen parkolóhelyeket az MNB alapítványa

Az I. kerületi önkormányzat szerint a Magyar Nemzeti Bank és a Budavári Kapu Kft. közötti parkolási megállapodás jogsértő volt, emiatt szüntették meg az MNB-alapítvány lehetőségét az ingyenes parkolásra – közölte az önkormányzat.

Garancsinak is van magától növekvő lakása

Azt korábban is tudtuk, hogy az első kerületi önkormányzat töredékáron dobálja az állami lakásokat a Várban Garancsi István cége után. Garancsi nem mellékesen Orbán közeli barátja és a Videoton focicsapat tulajdonosa.

Visszavonulót fújt a budavári önkormányzat a Zsidai-ügyben

A kormányzati körökben jó kapcsolatokkal rendelkező Zsidai cége megfellebbezte a Nébih nem jogerős határozatát, az önkormányzat állításait pedig hazugságnak nevezte egy közleményében. A helyzet viszont úgy tűnik, nem mérgesedett el tovább, az önkormányzat ugyanis a Hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy decemberben egyeztettek a Zsidai-csoporttal, ennek eredményeképpen pedig még tavaly decemberben újra megkötötték a bérleti szerződést, januárban pedig a konyha megkapta a használatbavételi engedélyt is.
Találatok: [8]  Oldalak:   1