Átkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz a Lánchíd miatti nyomozás, írja Budai Gyula országgyűlési képviselő a hivatalos Facebook-oldalán. Budai azt írja, a vesztegetés bűntette miatti ügyet a NAV „célszerűségi okokból” veszi át a Nemzeti Nyomozó Irodától.
Nemrég Pál-Árgyelán Elvira, a Békés megyei Pusztaottlaka fideszes polgármestere úgy döntött, mégsem indul a polgármesteri címért, így az egyetlen jelölt a település egykori polgármestere, a költségvetési csalással vádolt korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György lehet – írta meg a 24. Nem példa nélküli az eset.
Két év felfüggesztett börtönt, valamint egy egymillió forintos pénzbüntetést kapott az a nő, aki cégvezetőként majd adminisztrátorként részt vett abban a költségvetési csalásban, ami 2017 és 2019 között történt a Szegedtől 8 kilométerre lévő, 1900 főt számláló Újszentivánon. Az esetet a település akkori, függetlenként regnáló polgármesteréhez, Putnik Lázárhoz kötik, az ügyészség szerint négy társával egy munkásszálló építése során okoztak jelentős vagyoni hátrányt az államnak, több mint 200 millió forintot csalva el.
Sorra jelent be vizsgálatokat a tavaly létrehozott Integritás Hatóság, ám az Európai Számvevőszék attól tart, Magyarország látszatintézkedésekkel pipálná ki a jogállamisági elvárások teljesítését.
A rendőrséghez fordult a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Vig Mórhoz vándorolt Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet. Tényi sikkasztás miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent, 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző cégtől az Amnesty-vezér sok száz milliós számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára, amit több részletben, készpénzben fel is vettek.
A hatósági intézkedés a sok százmilliós számlagyár ügyébe belebukó, jelenleg is letartóztatásban lévő egykori ügyvéd, Vig Mór elleni eljárás keretében történt – tudta meg a Mandiner.
Költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a zsadányi kerékpárút befejezési munkálataival kapcsolatban – derült ki Polt Péter Hadházy Ákosnak adott válaszából. A legfőbb ügyész jelzésére az adóhatóság azután indított eljárást, hogy lapunk megírta: olyan cégek is pályáztak a kivitelezési munkákra, amelyek nagy valószínűséggel nem lettek volna alkalmasak azok elvégzésére. A céljuk csak az ajánlatok benyújtásáért járó uniós támogatások lehívása lehetett, ami felveti a csalás gyanúját.