language

Akták:

Bátonyterenyei és bicskei logisztikai központok highlight_off

Kulcsszavak:

építőipar highlight_off

Bátonyterenyei és bicskei logisztikai központok

Bátonyterenyei és bicskei logisztikai központok

Bátonyterenyén 837 millió forintot kapott az Ökogroup Zrt. egy intermodális logisztikai központ (vasúti átrakó állomás) létrehozására, azonban még a projekt lezárultát követően sem lehetett látni nyomát semmilyen építménynek, csak némi földmunkának. Az irányító hatóság mindent rendben talált: az NGM szerint több alkalommal, minden pályázati kifizetést megelőzően tartottak helyszíni ellenőrzést. Az uniós támogatást még 2013-ban nyerte ez a cég a Gazdaságfejlesztési Operatív Programból. Bicskén, ahol a Q Pharma Kft. vállalta logisztikai központ megépítését, az előbbihez hasonlóan tűnt el közel félmilliárd forint uniós pénz. A projektet később átadták az NGM engedélyével az Ökogroup Zrt.-nek. Földbe ásott lyukakon kívül más nem épült a projekt lezárultáig. Az Ökogroup Zrt. által megvalósított projektek kapcsán elrendelt nyomozást a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytatja 65007-135/2016. bü. számon, költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. A nyomozás folyamatban van, annak jelenlegi határideje 2018. április 26., eddig két személy gyanúsítotti felelősségre vonása történt meg. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás a gyanú.

 
 

 

Az aktaszöveg alapját a Civitas Intézet által kiadott Fekete Könyv - Korrupció Magyarországon 2010-2018 c. kötetben megjelent esetleírás adja, melynek elkészítésében e sajtóadatbázist használva a K-Monitor Egyesület is közreműködött. 


Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Csoda történt: nyomoznak a cég ellen, amely lenyelt 1,3 milliárd forint uniós pénzt kamuraktárakra

Bátonyterenyére és Bicskére álmodtak meg egy-egy logisztikai központot, a támogatást erre meg is kapták, de szinte semmi sem épült meg, a vállalkozások így ott érdemi tevékenységet nem végeznek a mai napig.

Korrupcióinfó: Meg sem épült üzemre „költöttek el” közel 500 millió forint támogatást Bicskén

Az uniós forrást papíron elszámolták, de a beruházás tervezett helyszínén még mindig nincs semmi. Hadházy Ákos két hete egy nagyon hasonló esetről számolt be.

Korrupcióinfó: „Eltűnt” egy uniós százmilliókból készült logisztikai központ Nógrádban!

Korrupcióinfó: „Eltűnt” egy uniós százmilliókból készült logisztikai központ Nógrádban!
Találatok: [3]  Oldalak:   1