language

Intézmények:

Reaszfalt Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

A Borkai-érában taroló győri cég Dézsi polgármestersége alatt is ugyanúgy arat

Nyugaton a helyzet változatlan: Győrben ismét ugyanaz a cégcsoport nyerte el a közvilágítással kapcsolatos keretszerződést, mint korábban. A most alvállalkozóként megjelentő Vill-Korr Hungária Kft. évekkel ezelőtt arról lett híres, hogy szintén alvállalkozóként segítette ki Tiborcz István új cégét, az Eliost egy közvilágítási tenderen. A kft. tulajdonosa a Gasztonyi család, amelynek egyik tagjáról, Gasztonyi Lászlóról elterjedt, hogy gyakori vendég volt Borkai Zsolt ex-polgármester nem éppen keresztényi kiruccanásain. Dézsi Csaba korábban azzal védekezett, hogy a cég(ek) által elnyert kétes hírű közbeszerzések még Borkaihoz kapcsolódnak.

Ismét a „tenderkirályokkal” kötöttek nagy összegű keretszerződéseket Győrben

Pár napja jelent meg cikkünk arról, hogy a rendőrség után a bíróságról is lepattant az Integritás Hatóság nyomozást sürgető indítványa néhány gyanús győri közbeszerzéssel kapcsolatban. Most pedig kiderült, hogy a „tenderkirály” cégek újabb több hónapra, évre szóló, összesen több milliárd forint értékű keretszerződéseket nyertek el Győrben, hasonlóan versenykorlátozó feltételek mellett.

Jön a Nemzeti Tengelysúly-ellenőrző Hálózat, és csak 20 milliárdba fog kerülni

Közel 20 milliárd forintért építhet ki 89 mérőhelyet és a kapcsolódó informatikai infrastruktúrát az i-Cell Mobilsoft Zrt. és a Reaszfalt Kft. konzorciuma.
Találatok: [3]  Oldalak:   1