Schmitt Pál, a NOB első alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerdán részt vett a Salt Lake City városát érintő olimpiai vesztegetési botrány kivizsgálására létrehozott NOB-bizottság New York-i ülésén.
A Népszava információja szerint a Postabank igazgatósága holnapi ülésén határoz arról, tesz-e mérleghamísítás miatt feljelentést a leváltott vezetés ellen.
Eörsi MátyásEörsi Mátyás szabad demokrata országgyűlési képviselő azzal vádolja Simicska Lajos APEH-elnököt, hogy a Centum Kft., amelynek társtulajdonosa volt, hamisított fedezetigazolásokkal bonyolított le vásárlásokat 1991 és 1992 folyamán.
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette Pintér Sándor volt országos rendőrfőkapitányt, jelenlegi belügyminisztert a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádja alól a Fővárosi Bíróság kedden, a Zemplényi György úszómenedzser hazahozatala kapcsán indított perben.
Megkezdődött Nagy József kihallgatása; Úri község volt polgármestere, akit nagy értékű áfa-csalás gyanújával keresett a rendőrség, kétéves külföldi tartózkodás után csütörtökön este önként jött haza Madridból.
Kérni fogja mentelmi joga felfüggesztését Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő, akit Simicska Lajos jelentett fel rágalmazásért egy parlamenti felszólalás miatt. Eörsi szerint a bíróságon alakul meg a Simicska-bizottság.
"Ha jól tudom, akkor a Postabank részvényesei feljelentést tettek az előző menedzsment, az igazgatóság és a felügyelőbizottság ellen" - mondta Járai Zsigmond pénzügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Pest Megyei Főügyészség pénteken, soron kívüli eljárás során kiadta a nemzetközi elfogatóparancsot Nagy József, Úri egykori polgármestere ellen - közölte Csecsterits István, a Pest Megyei Főügyészség főügyészhelyettese.