language

Személyek:

Beleznai Róbert highlight_off

Kulcsszavak:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Magyar csoda: tojástermelő és adószakértő is jelentkezett a kerékpárút építésére

„Leleményes nép a magyar” – tartja a mondás, még akkor is, ha ez gyakran a kiskapuk megtalálásában és kihasználásában merül ki. Úgy tűnik, most épp a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ösztönző, uniós forrásból biztosított támogatás lett az áldozat. A hírhedtté vált zsadányi bicikliút befejezésére ugyanis összesen több mint 30 ajánlattevő jelentkezett be, köztük sok olyan vállalkozó is – például állattenyésztő, adószakértő vagy informatikus –, akik vélhetően csak a kkv-nak járó uniós támogatást szerették volna lehívni. Ez sikerült is nekik: 29-en megkapták az igényelt 600 ezer forintot. Így a kerékpárút összesen 32 millió forintjába került az EU-nak, miután az építkezés 15 milliót, a támogatások viszont 17,4 millió forintot emésztettek fel.

A vesztes cég tulajdonosa is jól járt az átadás előtt szétrepedt bringaút építésével

A Narancs.hu tavaly októberben írta meg, hogy az EU-forrásból megvalósuló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében olyan kerékpárutat építettek bruttó 245 millió forintért a román határ mentén található Kötegyánban, amely már az átadás előtt néhány szakaszon szétrepedt. A hibák augusztus végén mutatkoztak először (az utat végül az ősz folyamán helyreállították). Az vita tárgya volt, hogy mi lehetett a repedések oka: nagy tengelyterhelésű gépjármű ment rá, vagy technológiai hiba okozhatta. A TOP-támogatást a kötegyáni önkormányzat Nemes János (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt nyerte el, a közbeszerzés kiírása, elbírálása és a kivitelezés már a 2019 októberében megválasztott Hajdu-Szűcs Mária Kornélia (Fidesz-KDNP) polgármestersége idején történt.

Egymilliárdért kap új tornacsarnokot és külsőt a sarkadi általános iskola

A vesztes pályázó ugyanakkor más szempontból is érdekes lehet: a helyi pályázatokon rendszeresen taroló – az Átlátszó által "gyulai Közgépnek" is nevezett – Futizo tulajdonosa a Piskolty Tibor és Piskolty Mária testvérpár. Az Opten nyilvántartása szerint 2008-ban pár hónapig Piskolty Tibor ügyvezető volt a vállalkozásban, az All-Ready Kft-ben, ami most a sarkadi iskolafejlesztési beruházást is lebonyolította.
Találatok: [3]  Oldalak:   1