language

Intézmények:

Colas Út Építőipari Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Heti nyertes: végén járunk a klientúrát is egyben tartó uniós forrásoknak

Január eleje óta érdekes hullámzást figyelhettünk meg az uniós források allokációja ügyében: érzékelhető volt, hogy a források 2017 végére ígért kipályáztatása lényegében megtörtént, az apparátus visszavett a tempóból. A folyamat oda jutott, hogy március első héten egyetlen forint sorsáról sem született döntés.

Bizonyíthatatlan a kartell az M4-es körül

Az M4-es autópálya körüli kavarások jól mutatják, hogy mi a baj a közbeszerzésekkel. Az első szakaszt Simicska Lajosék nyerték, gyanús körülmények között, de ez a kormányt sokáig nem zavarta. Amikor viszont Simicska és Orbán Viktor összevesztek, a kormány kartellt kiáltott, és felbontotta a szerződést. A második szakaszt Mészáros Lőrincék nyerték, gyanús körülmények között, de ez a kormányt nem zavarja. Most Simicska mutat rá a kartell gyanúra. A módszerek maradtak, csak most már más a kedvezményezett. Sok nagy építőipari cég és az állami hivatalok ugyanúgy statisztálnak, csak a főszereplő változott.

Még egy régiót behúzott Mészáros Lőrinc cége a 420 milliárdos építőipari tenderen

Kijöttek a Nemzeti Fejlesztési Programiroda gigatenderének újabb nyertesei. A felcsúti polgármester cége az észak-magyarországi régió mellett az észak- és közép-dunántúli térségben is megbízást kapott.

Fedezet nélkül szerződött a kormány 110 milliárdos munkára

Bár a szerződésekben uniós forrást emlegettek, most kiderült, soha nem is volt uniós jóváhagyás a projekten, a kormány mégis megcsináltatta a cégekkel a munka harmadát – írta az Index. A Strabag, a Közgép és a Colas–Swietelsky-konzorcium másfél éven át dolgozott az M4-es autópályán, de a beruházást két hete felfüggesztették.

Hazugsággal kikövezett tévút - M4: negyvenmilliárd a szélbe

Tízmilliárdokat bukik az állam azzal, hogy végleg elzavarta Simicskáékat és a többi útépítő nagyvállalkozást az M4-es Abony és Fegyvernek között épülő szakaszáról. Lázár Jánosékat az sem zavarja, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó állításokkal próbálták igazolni e döntést.

Így költöttek el 7-16 milliárd uniós forintot a semmibe vezető utak építésére a magyar-román határon

A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban (HURO) becslésünk szerint legkevesebb 7 milliárd, más becslések szerint 16 milliárd forint uniós támogatást költött el a két szomszédos ország olyan utak megépítésére, amelyek a semmibe vezetnek, autó csak elvétve jár rajtuk, értelmük és hasznuk egyaránt erősen megkérdőjelezhető. A magyar oldalon az útépítési tenderekkel a kormányváltás óta szárnyaló Duna Aszfalt Kft. nyert nagyot, ez a cég kapta a legtöbb pénzt a programból.

Ordas kamu, amit Lázárék az alföldi sztrádáról mondanak

Kedden bejelentették, hogy Lázár János és Seszták Miklós miniszterek leállították az M4-es autópálya Fegyvernek és Abony közti szakaszának építését.

Brüsszel erős jelzést küldött, több tízmilliárdot bukhatunk

Egy uniós hatóság, majd annak nyomán a magyar Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) is versenykorlátozó feltételnek minősítette közeli aszfaltkeverő-telephez kötni az útépítési tendereken való indulást. Mindez sokba kerülhet az államnak és az adófizetőknek.
Találatok: [8]  Oldalak:   1