Helyek: |
|
Személyek: |
Jó pár éves börtönbüntetés elé néz az egykori terézvárosi szocialista alpolgármester
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a több kerületi önkormányzatot magába foglaló parkolási társulás a parkolási rendszer üzemeltetésére szerződést kötött egy kft.-vel, amely alvállalkozókat is bevont.
Az üzemeltetés hatékonyabbá tétele címén az alvállalkozók újabb alvállalkozókat vettek igénybe. A vádlottak a kiszervezett tevékenységekkel és megrendelt szolgáltatásokkal vagyoni hátrányt okoztak a gazdasági társaságoknak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek festésére kötött vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentéséért.
Első fokon 6 év 6 hónap börtönre ítélték Fürst Györgyöt a főváros korábbi parkolási rendszerét érintő milliárdos visszaélések miatt
Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsololdó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.
Első fokon 6 év 6 hónap börtönre ítélték Fürst Györgyöt a főváros korábbi parkolási rendszerét érintő milliárdos visszaélések miatt
Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsololdó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették.
Első fokon hat és fél évet kapott Terézváros volt MSZP-s alpolgármestere a parkolási pénzek perében
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találta bűnösnek a bíróság Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt szocialista alpolgármesterét, a Centrum Parkoló Kft ügyvezető-tulajdonosát, és ezért 6,5 év börtönre és 25 millió forintos pénzbüntetés kifizetésére ítélte. Az egykor Rolls-Royce-szal furikázó MSZP-s hírhedt, BEAST-1 rendszámú járművét az eljárás során 19 millió forintért tudták eladni, a büntetést részben ebből egyenlítik ki. Fürstöt sikkasztással is vádolták a fővárosi parkolási perben, de az alól felmentették.
Hűtlen kezeléssel vádolnak 14 volt önkormányzati képviselőt a terézvárosi ingatlanmutyik miatt
Hűtlen kezelés miatt tizenhat ember ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a 2003-2004-es terézvárosi ingatlanügyekben, a vádlottak közül tizennégyen önkormányzati képviselők voltak az MSZP-SZDSZ-többségű önkormányzatban, ketten pedig jegyzők.
Akár tíz évet is kaphat Fürst György
Az MSZP volt terézvárosi alpolgármestere, Fürst György bő másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a vádhatóság szerint, illetve ennyi volt az általa kezdeményezett kerületi ingatlanok eladásával veszélyeztetett érték. A Jókai utca 10. alatti épület miatt az MSZP—SZDSZ-koalíciós önkormányzat 15 képviselője és jegyzőik ellen a minap emeltek vádat. (...) A hatóság álláspontja szerint több kerületi ingatlan, köztük a Jókai utca 10. szám alatti épület értékesítése egyaránt törvénysértő volt. Az épületek elidegenítéséről Fürst György 2003. május 22. és 2006. március 30. között tett előterjesztést a képviselő-testületnek
Perújítás: új eljárás Fürst György ellen
Tovább bővült Terézváros egykori MSZP-s alpolgármesterének bűnlajstroma – ez derült ki a Fővárosi Törvényszéken zajló perújítás első tárgyalásán.
Vonakodnak fizetni az elítélt balosok
Még 2018 februárjában jogerősen egyetemlegesen kétszázhúszmillió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt elítélt szocialista és szabad demokrata önkormányzati képviselőket, egyelőre egyetlen fillért sem fizettek meg a VI. kerületi önkormányzatnak – értesültünk.
Újabb gyanúsítottak Terézvárosban
A nyomozó hatóság a szükséges dokumentumokat továbbította, így a főügyészség már vizsgálja, fennállnak-e a vádemelés feltételei az értékbecslők esetében – értesült lapunk. Egy terézvárosi ügyben lezárta a nyomozást a rendőrség, a főügyészség már vizsgálja, hogy fennállnak-e a vádemelés feltételei – tudta meg lapunk. Fürst György egykori szocialista alpolgármester ügyében a vádhatóság perújítást kezdeményezett.
Terézvárosi ingatlanügy: felfüggesztettet kapott a volt MSZP-s alpolgármester
Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette.