Intézmények: |
|
Személyek: |
Újabb fordulat az Andrássy úti ingatlaneladások miatt indult perfolyamban
A Fenyő-gyilkosság ügyében indult perek egyesítéséhez hasonló - a korábbi hazai joggyakorlattól eltérő - jogi csavarra készül a Fővárosi Törvényszék az Andrássy úti paloták esetében is. Egy „rendes” pert vonhatnak össze egy perújítással, közös perben egyesítve az ingatlanpanamák miatt korábban indított, eddig külön futó eljárásokat.
Verók-per: egymást cáfoló tanúk
A jegyző csak az Andrássy úti palota bérlőit féltette, amikor törvényesnek találta azt, amit az ügyészség törvénytelennek
Nem szignált a lakásosztály vezetője
Az Andrássy úti palota eladásakor az apparátus vezetői tájékoztatták aggályaikról Fürstöt, ám a "vagyonőr" ezzel nem törődött
Szerepcsere a Verók-ügyben
Sajátos fordulat történt tegnap a Fővárosi Törvényszéken a hűtlen kezeléssel vádolt Verók István és társai ügyében folyó büntetőperben.
Verókék pere: ellentétes nyilatkozatok
Egy szocialista és egy szabad demokrata önkormányzati képviselő is vallomást tett hétfőn a Fővárosi Bíróságon a Verók István és társai ügyében hűtlen kezelés vádjával folyó büntetőperben. Tóth György (MSZP) hetedrendű vádlott határozottan azt állította, hogy azon az ominózus testületi ülésen, 2004 júniusában, amelyen az Andrássy út 47. alatti palota eladásáról döntöttek, nem hangzott el más ajánlat, mint az Ennet Kft.-é.
Verók István: Nem úri huncutság volt
Politikai cirkuszról, a hazai igazságszolgáltatásban mérföldkőnek számító kollektív büntetésről beszélt a Fővárosi Bíróságon tegnap kezdődött büntetőperben Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármester, akit tizenkét képviselőtársával társtettesként elkövetett hűtlen kezeléssel vádolnak.
Börtönt kér a főügyész Verókékra
Börtönbüntetést kér az ügyészség Verók István volt terézvárosi szocialista polgármesterre és tizenkét egykori MSZP-s és SZDSZ-es önkormányzati képviselőre a decemberben kezdődő büntetőügyben.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
Balog Gábor
Fürst György
Hatvani Csaba
Hegedűs Károly
Kékesi Tibor
Lázi Ferenc
Orbán Pál
Rabin László
Szekeres Fruzsina
Szemere Miklósné
Tölgyesi Miklós
Tóth György
Verók István
Centrum Párt
Ennet Ingatlanfejlesztő Kft.
MSZP
SZDSZ
hűtlen kezelés
ingatlan
önkormányzat
Bp. VI. kerület
Budapest
A terézvárosi apparátus visszavágott
A hűtlen kezeléssel vádolt szocialista Verókék állították, megbíztak a szakmai vezetésben, ám az mégis elhatárolódott tőlük.
Vádat emeltek Verók Istvánék ellen
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség (FF) vádat emelt Verók István volt terézvárosi szocialista polgármester és tizenkét egykori MSZP-s és SZDSZ-es képviselőtársa, valamint Varga Tamás korábbi aljegyző ellen az Andrássy út 47. alatti ingatlan áron aluli eladása miatt.
Levajazhatták az Andrássy úti palota eladását
„Nem zárom ki, hogy egyes esetekben a politikai érdek azonos tartalmú volt valamely gazdasági vagy egyéni érdekkel” – olvasható az Andrássy út 47. kapcsán folyt nyomozás jegyzőkönyvében.
Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület)
Balog Gábor
Fürst György
Kékesi Tibor
Rabin László
Sarkadi Nagy Barna
Szekeres Fruzsina
Tóth György
Varga Tamás (VI. ker)
Verók István
Dollar Land Kft.
Ennet Ingatlanfejlesztő Kft.
MSZP
SZDSZ
hűtlen kezelés
ingatlan
önkormányzat
pályázat
Bp. VI. kerület
Budapest