language

Személyek:

Gulyás Gergely highlight_off

Gulyás Gergely

Gulyás Gergely 1981-ben született Budapesten, magyar jogász, szakpolitikus. 2010-től a Fidesz országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese, majd 2017–2018 között frakcióvezetője. 2014 májusától 2017 októberéig az Országgyűlés alelnöke. 2018-tól a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2021 óta volt egyetemének, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen való tudásközpont létrehozásáért felelős alapítványnak, a Makovecz Campus Alapítványnak felügyelője.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [57]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Orbán Balázs többet keresett tavaly, mint Orbán Viktor

Ahogy minden év júniusában, a kormány most is nyilvánosságra hozta a kormánytagok szja-bevallásait – pontosabban azokból néhány összesített számot, a teljes adóalapot és az az után befizetett személyi jövedelemadót. Az persze egy kicsit túlzás, hogy „nyilvánosságra hozták”, mert a kormany.hu oldal címlapján ez sehol sem szerepel, és a hírek menüpontban sem, de ha az ember a közérdekű dokumentumok között hirtelen felindulásból rákeres arra, hogy „szja”, előkerülnek az adatlapok.

A Fidesz pártalapítványa évi 60-70 millió forinttal támogatja a CÖF-öt

A Fidesz-kormányt Békemenetekkel, gyurcsányozós kampányokkal és minden egyébbel segítő CÖF gazdálkodása sajnos nem átlátható, mert az alapítványuk évek óta nem teszi közzé azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderülne, kik a CÖF támogatói. Szerencsére azonban a Fidesz pártalapítványa példásan elszámol a pénzügyeivel a nyilvánosság előtt, így azt is közzétette, hogy minden évben 60-70 millió forinttal támogatja a CÖF-öt. Mivel a pártalapítvány főként állami támogatásból működik, a támogatásokkal így is közpénzt csatornáz át a Fidesz a kedvenc álcivil szervezetéhez.

Nagyértékű XII. kerületi ingatlant játszott át a kormány a református egyháznak

A Református Egyháznak adott az állam egy közel huszonötezer négyzetméteres területet a főváros XII. kerületében, egyúttal módosítva a terület építési szabályzatait is, írja a Kétfarkú Kutya Párt kerületi alszervezete. Kocsis Máté és Gulyás Gergely egy tavaly februári salátatörvényben vitte át az országgyűlésen, hogy az érintett területet átadják az egyháznak „hitéleti, oktatási, felsőoktatási célok elősegítése” címen.

Kocsis Máté után Varga Judit is kibökte, hogy a NER-ben a csókosoknak osztogatnak pénzes állásokat

Varga Judit volt igazságügyi miniszter állítása szerint Magyar Péter azután kezdte el zsarolni a titokban rögzített hangfelvétellel őt, hogy január elején közölték vele: megszűnnek a jól fizető állásai a Magyar Közút Zrt.-nél és a MBH Banknál. Ezzel reagált Varga a volt férje által kedden közzétett hangfelvételre, amelyen egyébként súlyos állítások hangzanak el az ügyészség munkájába való beavatkozásról a Schadl–Völner-ügyben.

Varga Magyar Péter felvételén: ,„Javasolták az ügyészségnek, hogy mit kellene kihúzni” a Schadl-iratokból - most erőszakot emlegetve válaszolt

Rogán Antalék belenyúltak a Schadl–Völner-ügy anyagaiba, Polt Péter pedig „nem ura a helyzetnek” – hangzik el állítólag Varga Judit szájából azon a felvételen, amit a kettejük közti beszélgetésről Magyar Péter tett közzé ügyészségi meghallgatása előtt. Reagált Varga Judit is, aki kapcsolati erőszakot emlegetett, és azt írta: „Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve.”

Napi 295 ezer forintért szerződtette vendégkutatónak a kormányközeli intézet a jobboldali brit újságírót

Egy internetes videókonferencián vett részt egy magyar kormányközeli intézet vendégkutatójaként Douglas Murray három éve. A migráció kérdésében Orbán Viktor pártját fogó brit szerzőt az adófizetők pénzéből fizették, huszonhét napra több mint hétmillió forintot kapott.

Két év alatt 564 milliárd forint kár érte Magyarországot, amiért az Orbán-kormány a tőzsde helyett Putyintól veszi a gázt

Ha a tőzsdei árakhoz viszonyítjuk, a jelenleg érvényes, 2021-ben kötött magyar-orosz fűtőanyag-beszerzési szerződésből az elmúlt két év során 564 milliárd forint kára származhatott az országnak – számítottuk ki a KSH által most közzétett tavaly decemberi adatok felhasználásával.

A Magyar Péter-ügy megmutatja, hogy baráti-családi viszonyok alapján adják a milliós fizetéseket a NER-ben

Amikor a miniszter exfeleség dönt arról, hogy megtarthatja-e valaki az állami posztjait. Amikor megy az üzenet az azóta miniszterré lett régi ügyvédjelölt barátnak, hogy ha megszűnnek a jól fizető állami állások, akkor „borít” az illető a NER-ről. Amikor az egész mögött ott lehet valamiféle válási megállapodás. Amikor épp ott akad jól fizető állás, ahol a régi védenc a főnök.

Rogán 204 milliót kapott a találmányáért, a honvédelmi miniszter bankszámlájáról eltűnt 743 millió forint

Állampapír-vásárlási lázban ég a kormány: Rogán Antal mellett Gulyás Gergely, Varga Mihály és Csák János is tekintélyes mennyiségű megtakarítást helyezett el ebben a formában. Szerda éjfél után tették közzé a miniszterek és képviselők vagyonnyilatkozatait. Szalay-Bobrovniczky Kristóf két házat vett, és Lázár János is újabb földekkel gazdagodott, Navracsics Tibornak azonban egy forintja nem maradt.

Gulyás Gergely elmondta, miért bukja el Kocsis Máté felesége a jól fizető állást, amit neki köszönhet

Nem tart fenn tovább az állam olyan projektcégeket, ahol nincs érdemi munka, mert nem halad a beruházás – mondta a hvg360 megkeresésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt is közölte, hogy a döntés alapján megszüntetik a forráshiány miatt elhalasztott Dél-budai Centrumkórház projektcégét is. Ott igazgatósági tag havi nettó 326 ezer forintért Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége is, aki Gulyás szerint az ő kérésére került oda. A hvg360 összeszedett néhány olyan céget, ahol a kormányzati célok változása vagy a külső körülmények miatt hasonló a helyzet.
Találatok: [57]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>