language

Helyek:

Füzesabony highlight_off
Heves megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Képek, jegyzőkönyvek: a MÁV által is kifogásolt minőségben készül Mészáros Lőrinc cégének vasúti beruházása

Sok esetben kihagyták a vasat a vasbetonból az R-KORD Kft. által végzett GSM-R vasúti fejlesztés során, máshol balestveszélyes körülmények, veszélyes hulladék maradt az építkezés után – tudta meg a Szabad Európa több forrásból. Két, birtokunkba jutott levél szerint a MÁV 19 pontban sorolja műszaki és minőségi kifogásait Mészáros Lőrinc cégével szemben, már az Építési Minisztérium is szóvá tette ezt az R-KORD-nak.

Elengedték főnökük fiát a rendőrök, mégis rosszul jártak

Felettesüknek akart kedvezni két rendőr, mégis ők jártak pórul. Még 2011-ben járőrözés közben nyilvános vizelésen kapták rajta a kapitányság egyik osztályvezetőjének a fiát, majd felettesük megjelenése után megpróbálták az ügyet eltussolni. Nem sokkal később azonban hivatalos eljárásban történt bántalmazással gyanúsították meg őket. Három év után mondta ki ártatlanságukat a bíróság. Mivel az elsőfokú ítélet ennek ellenkezőjét tartalmazta, az eljárás harmadfokon folytatódik.
Találatok: [3]  Oldalak:   1