Több súlyos bűncselekmény is megvalósulhatott Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri kampányában, ezért Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője feljelentést tett a Nemzet Adó- és Vámhivatalnál a Magyar Nemzet tényfeltáró cikke alapján. A politikus szerint megalapozott a gyanú, hogy Karácsony bizalmi köréhez tartozó szereplők közreműködésével a külföldről pénzelt kampánnyal összefüggésben költségvetési csalást, pénzmosást és egyéb bűncselekményeket is elkövethettek.
Nemrég Pál-Árgyelán Elvira, a Békés megyei Pusztaottlaka fideszes polgármestere úgy döntött, mégsem indul a polgármesteri címért, így az egyetlen jelölt a település egykori polgármestere, a költségvetési csalással vádolt korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György lehet – írta meg a 24. Nem példa nélküli az eset.
Már gyanúsított is van a Memento temetkezési cégnek a győri önkormányzati vagyonkezelő által tervezett megvásárlása miatt zajló nyomozásban, tudta meg az Átlátszó. Egy feljelentés és az Átlátszó riportja után a GYŐR-SZOL Zrt. elállt a vételtől, de nem árulja el, pontosan miért.
2023. szeptember 7-én különös jelenet játszódott le a Székesfehérvári Törvényszék egyik földszinti tárgyalójában. A bíróság egy olyan, a sajtó által már nem igazán követett bűnügyet tárgyalt, amelynek elsőrendű vádlottja egy korábbi magas rangú kormányzati tisztviselő, Nagy János egykori agrárminisztériumi helyettes államtitkár. Nagyot azzal vádolja az ügyészség, hogy az ő közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, amelyek a vádhatóság szerint nem végeztek ezért érdemi munkát.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 18 személlyel szemben
Nem tudta megtartani első félidei egygólos előnyét – Tieger finoman gurított a jobb alsó sarokba – a Dombóvár megyei 1-es futballcsapata a hajtós nagyszombati mérkőzésen. A vendég Bölcskének Kiss P. góljával sikerült kiegyenlítenie, így továbbra is kiélezett a küzdelem a tolnai bajnokság 4-6. helyéért. A Dombóvári Futball Club (DFC) jobbára saját nevelésű fiataljai biztató jövőt ígérnek. Csak a múltat, azt lehetne feledni! A 2014-es idény tao-támogatásainak felhasználását, amikor a labda helyett fűnyírótraktorokkal, mosógépekkel, pólókkal, öltözőszekrényekkel, kisbusszal játszott az akkori elnök és pénztárosa vádirat szerint, amely a minap jutott el a jogerős ítéletig. Eszerint a pénztáros még a nagyszülői ház tetőfelújítására is juttatott a közpénzből, az állam és a klub vesztesége összesen mintegy 15 millió forint. Az elkövetőket az első fokkal megegyező tényállással, a vagyonelkobzás mértékén változtatva jogerősen elítélte a törvényszék – információnk szerint kevés sikerrel kecsegtető felülbírálatért fordultak a Kúriához. A közpénzeket kezdettől takargató taomutyi főbűnöse azonban sokak szerint a Fidesz-kormány, és a jogalkotó kormánypárt feje, aki a dombóvári meccs idején békésen főzte a sonkáját valahol a magyar vidéken.
Az ügyészség börtönbüntetést, vagyonelkobzást és közügyektől eltiltást kért a milliárdosra.
A nagyvállalkozónak továbbra is nyomkövetőt kell viselnie.
Szerdán az előkészületi üléssel megkezdődött a Debreceni Törvényszéken annak a volt fideszes polgármesternek a pere, aki közpénzből szerelte fel az otthonát bojlerrel, plazmatévével, turmixgéppel és más műszaki cikkekkel.
Egy év hat hónap végrehajtandó szabadságvesztést és két év közügyektől eltiltást kér az ügyészség Köteles Istvánra abban az esetben, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz az előkészületi ülésen, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról is – tudta meg a 24.hu