language

Intézmények:

Advenio Zrt. highlight_off

Lapok:

Index

1999-ben alapították az index.hu mögött álló index.hu Rt.-t, mely később Zrt.-vé alakult. Első tulajdonosa és finanszírozója Kőrös Ákos cége, az Interventra Kft. volt,ő Szőllösi Gáborral 75 %-ot tulajdonolt a részvénytársaságból. A tulajdonosi körhöz tartozott még az egykori INteRNeTTo-s csapat néhány tagja is, mint Nyírő András, Gerényi Gábor és Uj Péter is. A befektetőknek 25 %-os tulajdonrészük volt az Rt.-ben. Az év decemberében Nyírő távozott. 2000 tavaszára több nagy befektető is tulajdonrészt szerzett a cégben, ezek együttesen 25,1 %-os tulajdonlást tudtak magukénak. Nem sokkal ezután az Intel Capital is tulajdonosi hányadot szerzett. 2001-ben Csepi Lajos lett a kiadó vezérigazgatója, aki az Állami Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetője volt. 2002 elejére csődhelyzet alakult ki, a megmentő a Kóka János és Bajnai Gordon tulajdonában lévő Wallis Rt. leányvállalata volt. A Webigen néven beszálló cég a részvények egyharmadát vásárolta meg. 2005-ben ezt a vállakozást Nobilis Kristóf vette meg, ennek hatására az akkor már Index.hu Zrt. néven futó cég a CEMP (Közép-európai Média Rt) tulajdonába került. Vélekedesek szerint Nobilis Spéder Zoltán egyik strómanja volt csupán: hamarosan be is igazolódott a gyanú, ugyanis Spéder Zoltán 2006-ban bevásárolta magát az Indexbe, megvéve a Wallis Rt részesedését. Innentől határozottan ő vált a háttérben a valódi tulajdonossá. Ez volt index.hu első nyereséges éve.


2009 óta a hírdetéseket a CEMP értékesíti. 2014-ben a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Pro-Ráta Zrt opciós jogot szerzett az Index-beli tulajdonszerzésre, mely jogot 3 évvel később, már az Orbán-Simicska konfliktus idején érvényesített az üzletember. A Pro-Ráta ekkor tulajdonjogáról lemondva a Magyar Fejlődésért Alapítványnak adta át a kiadóvállatot. Ezt az alapítványt az NP Nanga Parbat Zrt. hozta létre pár hónappal korábban. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Bodolai László, az index.hu jogásza lett. 2018-ban Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsolt üzletembernek. A CEMP-et időközben Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el: Ziegler Gábornak, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, illetve Oltyán Józsefnek, aki a Regon Média tulajdonosa és vidéki online médiahálózatot működtetett, valamint KNDP-s politikus volt. Ők ketten vették meg az NP Nanga Parbat Zrt.-t is, ezzel befolyást szereztek az Index hirdetései felett. A portál ezt követően támogatói kampányokba kezdett.

2020. július 22-én az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátását. A szerkesztőség tagjai ezzel nem értettek egyet, és július 24-én nagy részük, több mint 80 munkatárs felmondott. 2020. november 23-án Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő távozott, a cég vezetését Starcz Ákos vette át. Bodolai László marad a csoport médiajogásza. Ezzel egyidőben az z Indamedia Network Zrt. bejelentette: visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, így a jövőben az újság az Indamedia-csoport tagjaként folytatja működését. Az Indamedia tulajdonosai Ziegler Gábor és Vaszily Miklós.

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

A Simicska-média tündöklése és bukása

A Magyar Nemzet és a Heti Válasz eladásával vagy megszüntetésével és a Lánchíd rádió bezárásával (az októberben lejáró frekvenciaengedélyt nem hosszabbítják meg, ha minden igaz), úgy tűnik, Simicska Lajos egy időre biztosan kiszáll a magyar médiapiacról, ami pedig elég régóta elképzelhetetlen volt a jelenléte nélkül.

Megszűnhet a Class FM: Simicska nemrég eladott rádiójának nem hosszabbítják meg a szerződését

Simicska Lajos hiába adta el a rádióját, és hiába reménykedett az új tulajdonos: a Médiatanács nem hosszabbította meg a Class FM frekvenciáját.

Lehúzta Simicska médiabirodalmát a szakítás Orbánnal

A 2015 februárjában a nyilvánosság előtt zajló Orbán-Simicska konfliktus eredményeképpen Simicska Lajos céghálója súlyos veszteségeket szenvedett el, médiavállalkozásai egy részétől már meg is szabadult. Félteni azért nem kell, a csökkenő bevételek ellenére vaskos osztalékok ütötték a markát a nagybeteg oligarchának.

Eladták a Class FM-et

Vagyis a rádiót üzemeltető társaságot, az Advenio Zrt.-t. Turi Árpád Class FM vezérigazgató azt közölte: május 17-én száz százalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban a Sláger Rádió Zrt és a Marquard Média Hungary, 85-15% arányban. Azt remélik, a Médiatanáccsal egyeztetve meg tudják hosszabbítani a rádió frekvenciáját.

Államosították a Neo FM frekvenciáit

Az NMHH Médiatanácsa vasárnap jelentette be, hogy javul a közszolgálati Kossuth és Dankó Rádió vételminősége, csak azt felejtették el közölni, hogy mindezt az egykori Neo FM frekvenciáival érik el, ami azt jelenti, hogy kvázi „államosították” az országos kereskedelmi rádiós frekvenciákat.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>