Helyek: |
|
Lapok: |
Óbuda polgármestere feljelent egy Fideszt támogató civil szervezetet
A Fővárosi Választási Bizottság elmarasztalta az Óbudán induló Fidesz és DK polgármesterjelöltjét is. A szemben álló politikusok egyébként egymás ellen kezdeményeztek eljárásokat.
Óriási a botrány: megszólalt a polgármester, aki állítólag „védelmi pénzt” akart beszedni
V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere reagált a vasárnap megjelent cikkünkre. Összesen hat pontban részletezte, hogy miért nincs igaza a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosának, akinek napokon belül bezárhatják a vendéglátó egységeit.
Leszámolnának két világhírű budapesti cukrászdával, mert Szamos Miklós tulajdonos állítólag nem fizetett „védelmi pénzt”
Felszólították a Ruszwurm és a Korona cukrászda tulajdonosát, hogy ürítse ki az üzlethelyiségeit, és az előbbit május 9-én, míg az utóbbit 14-én adja át a végrehajtóknak. Szamos Miklós tulajdonos szerint az egész ügy azért csúcsosodott ki, mert V. Naszályi Mártának korábban nem fizetett védelmi pénzt, majd közölte, ellenállnak, és nem hajtják végre az utasítást, „ha kell, erőszakkal ellenállunk”.
Jelentősen túlárazott szerződést köthetett a Budavári Önkormányzat
Az I. kerület Budavári Önkormányzat tavaly kötött egy biztonságtechnikai szerződést szoftverek beszerzéséről, illetve karbantartásáról. A szakértők véleménye szerint a havi szolgáltatás is meglepő, ugyanakkor a hasonló feltételekre vonatkozó árajánlat alapján a budavári Fidesz elnöke szerint a szerződés jelentősen túlárazott. Az önkormányzatot üzenetben, telefonon és e-mailben is kerestük, de egyelőre nem kaptunk választ.
Az önkormányzat cégétől is pénzt kapott a szocialista bizottsági elnök
A zuglói önkormányzat 21 képviselőjéből négyen is végeztek munkát a helyhatóság valamelyik cégénél. Közülük három baloldali, akik félmillió forint feletti bruttó képviselői, illetve egyéb önkormányzati tisztségük után járó jövedelmük mellett további önkormányzati pénzekhez is jutottak. Volt, aki bevallotta, volt, aki nem. A polgármester számára fontos a transzparencia, párttársa azonban más gyakorlatot követ.
Bernula István
Bitskey Bence
Pécsi Diana
Szatmáry-Jähl Angéla
Tóth Attila (DK)
Budapest Főváros XIV. kerület Önkormányzata (Zugló)
MSZP
Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi Tér Kft.
Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
átláthatóság
foglalkoztatás
juttatás
önkormányzat
Bp. XIV. kerület
Budapest
Százezer forint kenőpénzt kért, hogy eltekintsen egy többmilliós büntetéstől
Közlekedési ellenőrzéssel összefüggő korrupció miatt gyanúsítottként hallgatott ki a nyomozó ügyészség egy kormánytisztviselőt – tudatta a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF) közleményben pénteken az MTI-vel.
Kétes múltú szakemberek landoltak Ferencváros önkormányzati cégeinél
Ferencváros mára parkolópályára került politikusok vagy a politika körül forgolódó szakemberek kifizetőhelye lett. Ezt vetik a IX. kerület működését figyelemmel kísérők a városvezetés szemére. A médiacég körül kialakult konfliktusok feltérképezését követően most annak néztünk utána, ki honnan, miért és milyen kapcsolatokon keresztül jutott el Baranyi Krisztina polgármester kerületébe.
Hamis volt a több száz milliós vád, pert nyert a VII. kerületi önkormányzat az Origo ellen
A jogerős ítélet szerint az Origo internetes lap a 2020. augusztus 8-án „Niedermüller Péter több száz millió forintot játszik át az önkormányzat kasszájából egy parkolási cégnek” című írásával megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát.
Kirúgás helyett bónuszt kapott a korrupciós ügyekkel vádolt kispesti MSZP-s képviselő
Továbbra sincs veszélyben a korrupciós ügyekkel vádolt szocialista Kránitz Krisztián karrierje: a vezetése alatt álló kispesti Vagyonkezelő és Műszaki Szervezet (VAMÜSZ) megszűnését követően a Gazdasági Ellátó Szervezetben (GESZ) folytatja pályafutását – derül ki Paróczai Anikónak, a Momentum Mozgalom kispesti politikusának a Facebook-posztjából.
Momentumos–DK-s mozimutyi Újpesten
A nyáron Déri Tibor polgármester és Bedő Kata alpolgármester kezdeményezésére ingyenes autósmoziban lehetett része az újpestieknek. A vetítéssel megbízott cég erre a munkára jött létre.